22_03_29_erdmost_nincskep

Kosárlabda: vereséggel kezdett a VMG

22_03_29_erdmost_nincskep

Kosárlabda: vereséggel kezdett a VMG

Megkezdte az új, 2019/2020-as szezont a VMG DSE férfi kosárlabda csapata. Az együttes az NB II Közép A-csoportjának nyitókörében a Szent Pál Akadémia otthonában szenvedett vereséget.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nem tudott teljes kerettel elutazni a nyitó fordulóra a VMG DSE férfi kosárlabda csapata, ugyanis a tavalyi keretből Svéger Gábor és Takács Áron sérülés miatt nem állt rendelkezésre, míg az új játékosok igazolásai sem készültek el.

Ennek ellenére a tavalyi év során a tabella második helyén végző SZPA-HSE vendégeként nem kezdett rosszul a VMG, amely az első tíz perc végén négypontos hátrányban volt (20–16). A nagyszünetig azonban a hazaiak tovább növelték előnyüket (39–29, 19–13).

A térfélcsere után néhány percre faragott hátrányából az érdi együttes, de végül ezt a felvonást is három ponttal nyerték a fővárosiak.

A negyedik negyedre elfogyott a vendég érdiek ereje, ezt a játékrészt húsz ponttal hozta az SZPA, amely végül kiütéses, 89–56-os győzelmet aratott.

A VMG DSE legközelebb október 13-án,1 6 órától lép pályára, amikor a bajnokság második fordulójában a MAFC BME-t látja vendégül a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokában.

Ezt követően további három hazai mérkőzéssel folytatódik az NB II-es pontvadászat Valaczkay Gáborék számára, hiszen a BKG Prima Akadémia U18-as csapatát, a Szentendrei KSE-t és a Pilis Basketet is vendégül látják.

Férfi kosárlabda NB II, Közép A-csoport, 1. forduló
SZPA-HSE–VMG DSE 89–56 (20–16, 19–13, 21–18, 29–9)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email