22_03_29_erdmost_nincskep

Boksz: öt egyéni érem, csapatbronz és különdíj az ÉBK-tól

22_03_29_erdmost_nincskep

Boksz: öt egyéni érem, csapatbronz és különdíj az ÉBK-tól

Eredményes versenyen van túl az Érdi Box Klub, melynek ökölvívói hétvégén a kiskunhalasi XIX. Testvérvárosok Kupáján léptek szorítóba.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Elkezdődött az ősz, ezzel párhuzamosan pedig egyre inkább célegyenesébe érkezik a felkészülés az ökölvívók számára, hiszen hamarosan kezdődnek az országos bajnokságok.
Emiatt minden lehetőséget meg kell ragadni a versenyzőknek a minél jobb felkészülésre, melyet az ÉBK meg is tett, hiszen öt sportolója is kötelek közé lépett a kiskunhalasi Testvérvárosok Kupáján.

A lányoknál a junior 57 kilogrammosok között induló Bicskei Doroti az elsőszámú válogatott, a serdülő ob tavalyi győztese, a székesfehérvári Nagy Evelin ellen nézett farkasszemet, akitől a második menetben szenvedett vereséget, így ezüstérmes lett.

– Ha Doroti elhiszi magáról, hogy meg tudja verni, akkor sokkal jobban is alakulhatott volna ez a mérkőzés. Másnap látta is az ellenfelet egy bemutatómérkőzésen és akkor látta is, hogy lehet, előbb feladta, mint kellett volna, de mindenképp nagy előrelépés volt ez a mérkőzés – fogalmazott a második hivatalos mérkőzését letudó Bicskei Dorotival kapcsolatban Dobrádi Zsolt, az ÉBK vezetőedzője, hozzátéve, versenyzőjének még sok rutint kell szereznie.

A fiúknál Sipos Richárd a junior 60 kilogrammos mezőnyben képviselte az érdi színeket, ahol az első napon kecskeméti riválist legyőzve jutott döntőbe, ahol aztán szegedi ellenfelét felülmúlta, így a dobogó legfelső fokára állhatott.

– Az elődöntő nagyon szép mérkőzés volt, melyet egyhangú pontozással nyert. Egy kicsit elaludt néhányszor, végig ő irányított, de egyszer-kétszer jobban oda kellett volna koncentrálnia, viszont így is nagyon jól bokszolt. A döntőben szerencsére sokkal jobb volt, így itt is egyhangú pontozással győzött – mondta Dobrádi Zsolt Sipossal kapcsolatban, aki a fináléban nyújtott remek teljesítményével kiérdemelte a Kincses György Különdíjat is.

Szigetvári Bendegúz szintén a juniorok között indult, azonban az eddig megszokott 63 kiló helyett ezúttal már a 66 kilósoknál húzott kesztyűt. A rutinos ökölvívó az első menet elejétől kezdve irányított, majd féltávnál egy bal felütéssel feladásra kényszerítette ellenfelét, ezáltal aranyérmet nyert.

Az ifjúságiak mezőnyében érdekelt Dragonya Dávid a novemberi országos bajnokságon eddigi súlyában, a 69 kilósok között fog indulni, Kiskunhalason viszont a 75 kilogrammosoknál mérette meg magát.

– Egy hódmezővásárhelyi versenyzővel bokszolt, az első menetben többször is meg tudta rendíteni ellenfelét, akire rá is számoltak, végül a második menetben ért véget a mérkőzés Dávid győzelmével – számolt be róla az ÉBK vezetőedzője, hozzátéve, az utánpótláskorúak számára különösen jókor jöttek ezek a sikerek, melyek sok önbizalmat adhatnak az országos bajnokságokra.

A fiatalok mellett Pálházy Ádám élete első hivatalos meccsén lépett szorítóba a felnőttek 69 kilogrammos súlycsoportjában, ahol úgy kapott ki, hogy a harmadik menetben egy rászámolás után az érdi edzők döntöttek úgy, hogy inkább fejezze be idő előtt.

A három arany- és két ezüstérmet hozó Testvérvárosok Kupáján az elért eredményekkel az összesített pontversenyben a harmadik helyen zárt az ÉBK, amelynek sportolói legközelebb október 5-én, Dunaújvárosban lép kötelek közé.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email