22_03_29_erdmost_nincskep

Szüreti mulatságra hívták az érdieket

22_03_29_erdmost_nincskep

Szüreti mulatságra hívták az érdieket

Hagyományosan idén is a szüreti mulatsággal zárult az Érdi Napok programsorozata. Az érdi Pincetulajdonosok Egyesülete immár tizenkettedjére szervezte meg a rendezvényt, amin ezúttal is megáldották a szőlőt, mustot lehetett kóstolni és be lehetett lesni a Mély utcai pincék világába.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Idén is kisvonat vitte az érdieket a Mély utcai pincesorra, ahol nyitott pincékkel, kézműves vásárral, népi gyermekjátékokkal, illetve bábelőadással és állatsimogatóval várták a látogatókat. Délután lovaskocsis felvonulással, zenével és hangos nótával csalogatták a városlakókat a szüreti mulatságra. A rendezvény megnyitóját ezúttal is a Szent Donát szobornál tartották, ahol T. Mészáros András polgármester és Martonosi Tamás, a Pincetulajdonosok Egyesületének elnökhelyettese mondott köszöntőt, majd Mojzer György katolikus plébános és Erdélyi Takács István református lelkipásztor áldották meg a szőlőt.

– A legfontosabb esemény a szüreti mulatságon a hagyományos szőlőfeldolgozás első része, amikor népviseletbe öltözött lányok tapossák a szőlőt. Ezután préseléssel kinyerjük a mustot, innen kezdődhet a borászok munkája – tudtuk meg Martonosi Tamástól, aki azt is hangsúlyozta, hogy rengeteg segítséget kaptak az önkormányzattól a Mély utcai pincesor megújítására. Most, hogy megújult az út, az infrastruktúra kiépült, egyre több borász kap kedvet ahhoz, hogy befektessen és felépítsen itt egy présházat.

Tekintse meg az eseményen készült képeinket:

– Az érdi borászok kifejezést még nekünk is szoknunk, tanulnunk kell. Ámbár vannak olyan idősebb borászok köztünk, akik már régóta ezzel foglalkoznak, ők jellemzően hagyományos technológiákkal dolgozzák fel a szőlőt, erjesztik a borokat, míg megjelent egy fiatalabb korosztály, akik már kifejezetten az új technológiát használva készítik a kiváló borokat. Ezek a borok bárhol megállják a helyüket a világban – fogalmazott a Pincetulajdonosok Egyesületének elnökhelyettese.

T. Mészáros András polgármester lapunknak elmondta, hogy amikor 12 évvel ezelőtt megtartották itt az első szüreti mulatságot a Pincetulajdonosok Egyesületének kezdeményezésére, akkor ez a Mély utcai pincesor még nem így nézett ki.

– Nagyon bízom abban, hogy továbbra is egyre több pince újul meg, egyre több borász számára válik jövedelmezővé Érden dolgozni. Itt az 1700-as évek közepéig nagyon sok szőlő volt, amit a filoxéra járvány elvitt, ezért átálltak az őszibarack termelésre. Itt az őszibarack is nagyon finom, de a szőlő és az abból készülő bor is nagyon finom. A fiatalok tanulnak az idősebbektől és olyan értéket hoznak létre, ami mindenkinek jólesik: annak is, aki kóstolja, annak is, aki készíti – fogalmazott a polgármester, aki tudósítónkkal azt is megosztotta, hogy az önkormányzat is vásárolt a területen pincét, hamarosan kiírják a közbeszerzést és a város is épít itt egy nagyobb présházat, vendégszobákat, ahová a testvérvárosok képviselőit is meginvitálhatják.

Antunovits Antal képviselő és felesége idén is elvállalták a kisbíró és bíróné szerepét, mint mondta, megkóstolta a megáldott szőlőből készült mustot és az idei szőlőtermés éppen ideális a finom borok készítésére.

A délután folyamán néptáncosok álltak színpadra, köztük egy erdélyi tánccsoport is, illetve Musa József és barátai népzenei koncertjét hallgathattak a látogatók. A délutáni órákban választották ki a Szüret Szépét, majd Abaházi Csaba és a MégEgyKör koncertjére rophatták az érdiek. Az estét a harminc éves Animal Cannibals koncertje zárta, majd a hagyományos szüreti utcabállal fejeződött be a szüreti program.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email