Németh Antallal, az Érdi Hungarikum Klub tagjával- , aki nem mellesleg a mocsárciprus úgymond felelőse az érdikumok között,- látogatjuk meg Seidel Mihály bácsit az Alsóvölgyi útról nyíló otthonában. Magunk mögött hagyjuk az autóforgalmat és pár pillanattal később mintha egy másik világba csöppennénk kalauzunkkal: az egyik oldaltelken három hatalmas 80 éves mocsárciprus, a másikon kettő kisebb és egy még kisebb szegélyezte kis paradicsom fogad bennünket. Van itt minden: a fűszernövényektől a virágos kerten át a gyümölcsfákig, de amik kétségtelenül a két kert központi szentélyei: azok a mocsárciprusok.
Seidel Mihály bácsi édesapja, aki szintén Mihály volt, kertészmérnökként dolgozott a háború előtt Franciaországban, majd itthon, az OTI-nál, ahol egészségügyi intézményeknek tervezett kerteket és parkokat, többek között a Székesfehérvári Kórháznak és a Harkányi Fürdőnek, meséli Mihály bácsi. Később, a háború után nyugdíjazták, és a mai Budatétényi Rózsakertnek (NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének) fordított franciáról magyarra. A málenkij robotot csak nagy szerencsével tudta elkerülni: elszökött a menetből még azelőtt, hogy Ercsibe értek volna. Mihály bácsi azt mondja, sokan nem voltak ilyen szerencsések, az egyik szomszédjában, emlékszik, még évekkel később is megterítettek az étkezések alkalmával a tőlük elhurcolt családfőnek, aki aztán sosem tért haza.
Édesapja a különlegességet szerette, ezért ültethette az 1930-as évek végén – a ’40-es évek elején a három mocsárciprust, ami aztán az akkor született Mihály bácsival együtt cseperedett. Akkoriban egy hatalmas üres rét volt itt, csak három-négy ház állt, emlékszik vissza házigazdánk. Petróleumlámpa volt és sár, sok-sok sár. A patak egy-egy esőzés utáni áradáskor mindent vitt, de talán épp ez a patak kedvezett a mocsárciprusoknak, hogy ilyen szépen fejlődjenek. Később, a ház előtt ültettek még két mocsárciprust, és pár évvel ezelőtt magról is kihajtott egy, ami szintén elég ritka, magyarázza kísérőtársam, Németh Antal. Mihály bácsi azt meséli, a ciprusok nem igényeltek semmilyen különleges törődést, nőttek maguktól, ideális bölcsőjük volt a patakkal szegélyezett környezet.
Kalauzunk bevallja, neki természetesnek számított minidig az, hogy mocsárciprusok nőnek a kertjükben, hiszen ebbe született bele. Mindenesetre az alma nem esett messze a fájától, ha lehet ezzel a hasonlattal élni egy mocsárciprusos szövegkörnyezetben. Ő és bátyja, sőt, Mihály bácsi felesége is kertészmérnökként dolgozott. Három lányuk már más területen helyezkedett el: ketten a szociális ágazatban tevékenykednek, egyikük pedig beállt egy szerzetesrendbe.
Azóta azt a telket már eladták, ahol a három legnagyobb és legidősebb mocsárciprus áll, és jelenleg is árulja mostani tulajdonosa, mert túl forgalmasnak találta az Alsóvölgyi utat. A három közül az egyik fa egy nagy vihar nyomait viseli a törzsén még a ’80-as évekből, de a fák ezen az egy eseten kívül makacsul ellenálltak időnek, természeti csapásoknak, építkezéseknek, megnövekedett autós forgalomnak. Bár helyi védettséget még nem élveznek, remélhetőleg az, aki legközelebb megveszi a telket, ahol állnak, sem fogja majd kivágni őket.
Seidel Mihállyal készült interjúnkat meghallgathatja szeptember 7-én, szombaton a 15 órakor az Érd FM 101.3 Köztünk marad című magazinműsorában.
