22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: bejelentette új igazolásait az Érdi VSE

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: bejelentette új igazolásait az Érdi VSE

Immár hivatalos, hogy a Mol Fehérvár FC-től érkező Balogh Ádám, illetve az FTC-nél nevelkedő Csala Dávid is az Érdi VSE-ben folytatja pályafutását.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 

Az elmúlt hetekben Balogh Ádám és Csala Dávid is Limperger Zsolt irányítása alatt dolgozott, mindketten lehetőséget kaptak a Nimród FC elleni felkészülési mérkőzésen, míg Balogh a Szeged-Csanád Grosics Akadémia és a Ceglédi VSE ellen is pályára lépett.

Balogh Ádám utánpótláskorú játékosként Alsónémediben, a Goldballnál, az Airnergynél, Soroksáron, Vecsésen, illetve legutóbb Székesfehérváron, a Mol Fehérvár FC-nél is megfordult. A 20 éves támadó a Fejér megyeieknél a harmadosztályban is bemutatkozhatott.

Csala Dávid pályafutását a Ferencvárosi TC-nél kezdte, amelynél 2004 óta nevelkedett, s 2006 óta igazolt játékosa volt a népligetieknek, ez alatt megjárta a különböző korosztályokat, ám súlyos sérülés miatt több szezont is ki kellett hagynia. Azonban a nyári alapozás során a 19 éves középpályás képességeivel meggyőzte Limperger Zsoltot, s az Érdi VSE-nél folytatja pályafutását.

A két fiatal leigazolásával az Érdi VSE folytatja a megkezdett munkát, s minél több fiatal játékost szeretne beépíteni a csapatba, így például az ifi csapatból felkerülő Nagy Richárd is az NB III-as csapattal fog készülni a szezon során.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email