22_03_29_erdmost_nincskep

Hittantábor a kempingben

22_03_29_erdmost_nincskep

Hittantábor a kempingben

Ezen a héten rendezte hagyományos hittanos napközis táborát az érdligeti kempingben az Érdi Református Gyülekezet. A gyülekezetbe, illetve az iskolai hittanórákra járó gyerekeket változatos programok várták, az énektanulástól a fürdésig, és nem maradhatott el a napi áhítat sem.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Erdélyi-Takács István református lelkész tudósítónknak elmondta, szeretnék Jézust minél közelebb hozni a gyermekekhez – ez mai világunkban kiemelten fontos, ahogy az is, hogy megismerjék a hagyományos értékeket.

Idén húsz gyerek vett részt a nyári hittanos táborban. Minden nap volt áhítat, amelyen a gyerekek különböző bibliai személyekkel ismerkedhettek meg. Énektanulás, kézműves és játékos sportfoglalkozások, szabad játék, fürdés is belefért a programba (már ha az időjárás engedte), sőt, egyik délután néptáncot is tanultak.

A tábort Demeterné Anderlik Csilla hitoktató vezette, mint lapunknak elmondta, a gyerekek nagyon jól összekovácsolódtak, és fogékonyak voltak a különféle programokra.  

– Ez volt a harmadik tábor, amin részt vettem. Azért szeretek visszajárni, mert sok mindent tudunk csinálni, kreatívak vagyunk, és mert jobban megismerhetjük Istent – mondta a tízéves Luca, akit leginkább Zákeus története ragadott meg. – A húgommal jöttem a táborba, és találkoztam régi ismerősökkel is, és új barátokat is szereztem – tette hozzá.

Bár a tábor csak öt napig tartott, az emlékek még sokáig megmaradnak, és a barátságok is folytatódhatnak. A Kálvin téri templomban nemrég átadták az újonnan kialakított gyülekezeti termet, és – mint Erdélyi-Takács István  elmondta –, tervezik, hogy az elkövetkezendő időszakban napközis foglalkozásokat tartanak majd itt, így a táboros gyerekek újra találkozhatnak egymással.

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email