22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: a csúcsterhelés alatt is ötöt vágtak

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: a csúcsterhelés alatt is ötöt vágtak

Ugyan Lukács Richárd bombájával a Ceglédi VSE vezetett, de erre az Érdi VSE öt találattal felelt, aztán ugyan szépítettek a vendégek, de a házigazda így is 5-2-re nyerte negyedik nyári edzőmérkőzését.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 

Az NB II-től búcsúzó Ceglédi VSE ellen vívta nyári negyedik felkészülési találkozóját a Limperger Zsolt által irányított Érdi VSE, mely az igazolások terén is hamarosan véglegesíti a 2019/2020-as szezon keretét.

A meccs harmadik percében megszerezte a vezetést a vendég csapat, amikor egy jobboldali szögletet követően a hosszúra érkező labdát kapásból, bivalyerősen bombázta Kertész Ferenc kapujába Lukács Richárd (0-1).

A válaszra sem kellett sokat várni, amikor egy jobboldali kisszöglet után Kollega Krisztián ballábas lövése a kapufák érintésével került Bozsoki Imre elé, aki a gólvonalról tuszkolta a kapuba a labdát (1-1).

A félidő közepén az amúgy is rendkívül aktív Mojzer György kapott remek labdát társaitól, majd elpöckölte azt a kimozduló kapus mellett, azonban közben buktatták, így az érdiek büntetőhöz jutottak, melyet Melczer Vilmos a kapu közepébe helyezve értékesített (2-1).

Fél óra játékot követően meglett a harmadik érdi gól is, amikor Pál Szabolcs pöckölt a jobbszélen kilépő Májer Gergő elé, az ő beadását pedig Koós Gábor a rövidre érkezve rúgta a kapuba (3-1).

Nem sokkal később Kollega Krisztián is közel állt a gólhoz, de a remek kiugratás után Mikler óriási bravúrral mentett szögletre. A szünet előtt azonban egy jobboldali akció végén a ceglédi beadás után Májer Gergő parádés mentése is kellett, hogy a hazaiak kétgólos előnnyel forduljanak.

A második játékrészben néhány perc elteltével ezúttal Koós Gábort buktatták a vendégek tizenhatosán belül, Melczer Vilmos pedig a második tizenegyesét is kihasználta, amikor az 53. percre fordulva lőtt a kapu jobb oldalába (4-1). Hat perccel később Koós Gábor is megszerezte egymaga második gólját, amikor a baloldali, éles szögből elvégzett szabadrúgást tekert gyönyörűen a hosszú felső sarokba (5-1).

A második félidő derekán Pál Szabolcs is rendkívül közel állt a gólhoz, amikor jobbról, 15 méterről tekert ballal a kapura, de lövése a kapufán csattant, ezt követően pedig a nem sokkal korábban csereként beálló Pintér Nikola kapott remek labdát, de lapos kísérlete elment a kapu előtt.

Bő negyed órával a vége előtt aztán ismét közelebb kerültek a vendégek, amikor Szilágyi Péter kapott egy keresztlabdát a jobbszélen, majd beadását Lukács Richárd lőtte vissza a rövidbe, beállítva ezzel az 5-2-es végeredményt.

– Jól fociztunk ma is, sok lehetőségünk volt az öt gólon kívül is, de ez a hét volt a csúcs a fiúknak, most voltak a legfáradtabbak, úgyhogy teljesen jó volt ez a mérkőzés. Nem csak az öt gól, hanem a sok helyzet is mellettünk szólt, illetve helyenként szépen fociztunk, használtuk a széleket is, azaz jónak mondható a meccs – értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az Érdi VSE legközelebb július 28-án, 17.30-kor az NB II-be feljutó Szolnoki MÁV FC ellen lép pályára.

Felkészülési mérkőzés
Érdi VSE-Ceglédi VSE 5-2 (3-1)
Érdi VSE: Kertész F. – Májer, Bozsoki, Csiszár, Németh G. V. – Koós, Kónya, Melczer – Mojzer, Pál Sz., Kollega
Csereként pályára léptek: Kalmár, Balogh Á., Pintér N., 19-es, Pintér O., Nagy R.
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Ceglédi VSE: Mikler D. – Bagó, Szász T., Orlov, Pesti – Juhász A., Markó – Takács K., Lukács R., Cseh – Katona G.
Csereként pályára léptek: Kovács B., Szilágyi P., Krajcz, G., Simon G., Faragó
Vezetőedző: Ványi Zsolt
Gól: Bozsoki (5.), Melczer (25., 52. – mindkettőt tizenegyesből), Koós (31., 59.), ill. Lukács R. (3., 73.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email