Kerekesszékes vívás: egy bronz jutott Varsóban

Kerekesszékes vívás: egy bronz jutott Varsóban

Bronzérmet szerzett a többek között két érdivel, Dani Gyöngyivel és Krajnyák Zsuzsannával kiálló női kerekesszékes párbajtőr válogatott a varsói világkupa állomáson.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A világkupa negyedik állomását rendezték Varsóban a kerekesszékes vívók számára. A sorozatban idén Krajnyák Zsuzsanna már három egyéni- és két csapatéremnél jár, ami mellé egy bronzéremmel bővült a kollekció.

Krajnyák a párbajtőrözők A-sérültségi kategóriájában szokásához híven veretlenül, négy győzelemmel végzett csoportja első helyén, így az egyenes kieséses szakaszban a 32-es főtáblán is erőnyerő volt, ám a legjobb tizenhat között kínai ellenfele 15–5-re verte, így pedig csak a kilencedik helyet szerezte meg.

Dani Gyöngyi a B-sérültségi kategóriában pedig három sikerrel és egy vereséggel végzett csoportharmadikként, a 32 között görög rivális legyőzésével jutott nyolcaddöntőbe, ott azonban japán ellenfél győzte le 15–10-re, amellyel a tizenharmadik helyet szerezte meg.

A tőrözőknél Krajnyák ismét minden meccsét megnyerte a csoportban, az itt szerzett lendület pedig a főtábla első körében is kitartott, ahol amerikai riválist búcsúztatott, de őt egy hongkongi verte 15–8-ra, ezáltal a párbajtőrhöz hasonlóan itt is kilencedik helyen végzett.

Ellenben Dani Gyöngyi a „gyengébb” kezdés ellenére jobb végeredményt ért el, hiszen a csoportban elért 4–1-es győzelmi mutatóval erőnyerőként került a legjobb tizenhatba, ott brazil riválist ejtett ki, de a nyolc között kínai ellenfelétől 15–3-ra maradt alul, amellyel ötödik helyen végzett.

Az egyéni versenyek mellett a lengyel fővárosban a női párbajtőrözők csapatversenyét is megrendezték, itt a Dani Gyöngyi, Veres Amarilla, Krajnyák Zsuzsanna és Mező Boglárka összeállítású magyar válogatott a negyeddöntőben a házigazdákat 45–33-ra verte, az elődöntőben a végső győztes Kína 45–29-re bizonyult jobbnak Daniéknál, akik a hongkongiak elleni helyosztót kiélezett meccsen nyerték 45–38-ra, ezáltal bronzérmesek lettek.

A varsói esemény után szeptember 17. és 23. között Szöulban rendezik a kerekesszékes vívók világbajnokságát, a világkupa következő, s egyben idei utolsó állomására pedig november 14. és 17. között kerül sor Amszterdamban.

További cikkeink

További cikkeink

Az Érdi Kincses Óvoda és tagóvodái pályázatot hirdet köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében óvodapedagós munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email