22_03_29_erdmost_nincskep

Meleg ebéd a szünidőben

22_03_29_erdmost_nincskep

Meleg ebéd a szünidőben

Nőtt a szünidei gyermekétkeztetést igénylők száma, bár még mindig jóval többen lennének jogosultak rá, mint ahányan kérik. Mivel a Humán Iroda folyamatosan fogadja az igényléseket, aki nem tette, még igényelheti gyermekének ezt a támogatást.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az önkormányzat által biztosított szünidei gyermekétkeztetést a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek vehetik igénybe már harmadik éve.

Ezen a nyáron negyvenöt hétköznapon, azaz június 17-től augusztus 16-ig biztosítják a meleg ebédet, és nemcsak az iskolás, hanem az óvodás és bölcsődés gyerekeknek is, arra az időre, amíg az iskola, óvoda, bölcsőde zárva tart. Persze a legtöbb igénylő iskolás, hiszen ott a leghosszabb a nyári szünet.

Az önkormányzat Humán Irodájának adatai szerint 302 gyermek lenne jogosult erre a támogatásra, de csupán hetvennyolc főre érkezett be eddig az igénylés, annak ellenére, hogy minden családot levélben kerestek fel és tájékoztattak erről a lehetőségről, az igénylőlapok kitöltésében, visszaküldésében pedig a Szociális Gondozó Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálatának munkatársai segítették a szülőket.

Ez a hetvennyolc adag egyébként több, mint a korábbi években leadott kérelem, így, bár korántsem él minden jogosult a lehetőséggel, elmondható, hogy az igénylők száma folyamatosan nő.

Csütörtökön zöldségleves, brokkolifőzelék és virsli volt az ebéd, ma gyümölcslevest és csirkemellcsíkokat kapnak a gyerekek, zöldséges rizzsel.

Aki eddig nem kérte a meleg ebédet, noha jogosult lenne rá, még nem késett el vele: a kérelmeket folyamatosan fogadják a Humán Irodán. Az előre dobozolt étel átvételére 11.30 – 12.30 óra között van mód, az Érdi Bolyai János Általános Iskola étkezőjében (Erzsébet u. 24-32.), vagy az Érdi Szivárvány Óvoda étkezőjében (Hegesztő u. 2-8.).

Ha valaki két egymást követő napon nem jön el az ebédért, annak lemondják az étkezést, és csak új kérelem benyújtása után kaphatja újra. Ennek oka, hogy az át nem vett ebédre az önkormányzat nem kapja meg az állami normatív támogatást. (Az ebédet természetesen előre le lehet mondani, ha a gyerek nyaralni megy, esetleg beteg.)

Idén egyébként nem jellemző az, hogy megmarad az étel, az iskolai szociális munkások – akik az ebéd szétosztásáért felelnek – úgy tapasztalják, a családok örülnek ennek a lehetőségnek.

 

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email