22_03_29_erdmost_nincskep

Ilyen lesz a Batthyány iskola

22_03_29_erdmost_nincskep

Ilyen lesz a Batthyány iskola

Két év, és elkészül az új Batthyány iskola. Az építkezés részleteiről tartott lakossági fórumot Simó Károly alpolgármester és Sümegi Renáta, a a Fejér-Bál Zrt. projektvezetője szerdán. Cikkünkben bemutatjuk a látványtervet!

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az iskolában rendezett fórumon jelen volt volt Varga László projektigazgató és Rozgonyi János, a sportiskola intézményvezetője is.

Simó Károly alpolgármester elsőként felidézte az építkezést megelőző hosszú előkészítő munkát. Mint mondta, már 2014-ben megrendelték az első terveket, és a Modern Városok Programnak köszönhetően a megvalósításhoz szükséges forrás is rendelkezésre állt, ám a közbeszerzési eljárások során a korábbi évekhez képest magasabb árajánlatok érkeztek be – ennek oka az volt, hogy az építőipari árak folyamatosan és jelentősen drágultak. A város kérésére a kormány plusz forrásokat biztosított, ennek köszönhetően végül sikeres lett a közbeszerzés, és tavasszal, a régi óvodaépület elbontásával, megkezdődhetett az építkezés. 

– Az új általános iskola, a gimnáziumi szárny, valamint a birkózócsarnok megépítése és a már meglévő tornacsarnok felújítása, az új udvarok kialakítása két évet vesz majd igénybe. Az első épületrészeket várhatóan már 2020 szeptemberében használni tudják a gyerekek és a pedagógusok. A kivitelező folyamatos kapcsolatban áll az iskola vezetésével, alkalmazkodnak az intézmény igényeihez, és a költöztetést akkor bonyolítják majd le, amikor az a legideálisabb az iskola szempontjából – mondta Simó Károly. Fontos tudni, hogy az iskola építésére érkező teherjárművek hátulról (az óvoda oldaláról kialakított szervizúton) érkeznek, és a környék utcáit a lehető legkevésbé terhelve, a 7-es út felől (illetve felé) közlekednek, a Pintyőke utca érintésével, így a Fácán köz azon szakaszát, ahol az óvoda és az iskola van, és sok gyermek közlekedik, a teherautók nem használják.

Az építkezés részleteiről Sümegi Renáta, a Fejér-Bál Zrt. projektvezetője beszélt a lakossági fórumon. Mint elmondta, a lebontott régi Fácán óvoda helyén megépül a tizenhat tantermes, több szintes általános iskola, ezzel egy időben pedig elkészül egy új birkózócsarnok is, a már meglévő tornacsrnok mögött. (A birkózócsarnok a Pacsirta utcára nyílik majd.) Ahogy a gyerekek átköltöztek az új általános iskolába, lebontják a mostani forfa-épületet, amelynek a helyére a nyolc tantermes, szintén több szintes gimnáziumi szárny épül majd. Az általános iskolának és a gimnáziumnak közös bejárata, aulája, étkezője lesz – tudtuk meg Sümegi Renátától.

Az új épület látványterve

A második ütemben felújítják a tornacsarnokot, és kiépítik a kültéri sportpályákat, kerti játszóeszközöket is, és felhúznak egy zárt összekötő folyosót a tornacsarnok és a gimnáziumi szárny között.

Jó hír, hogy az iskola előtt, a Fácán közben – ami egyirányú lesz – közel kilencven parkolóhelyet létesítenek majd.

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email