22_03_29_erdmost_nincskep

Német hagyományok a gyereknapon

22_03_29_erdmost_nincskep

Német hagyományok a gyereknapon

Oma Opa gyermeknapot szervezett Pünkösd előtt az Érdi Német Kultúr Egyesület. Az eseményen a gyerekek mellett a nagyszülőket is várták, hiszen ők őrzik a németség hagyományait és leginkább ők tudnak mesélni a legkisebbeknek is emlékeikről.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Rendhagyó gyermeknapi programmal várták a családokat az Érdligeti kempingben az Érdi Német Kultúr Egyesület tagjai. A gyermekprogramok főként a hagyományőrzésről szóltak, de a délután folyamán a nagyszülőknek is lehetőségük nyílt mesélni az unokáknak, visszaidézni a múltat. 

– Az Érdi Német Kultúregyesület célja a német hagyományok megőrzése, azok átadása a kisebbek számára. Ez a gyereknapi program is erről szólt, hogy egy olyan napot szervezzünk, ahol bemutathatjuk ezeket az értékeket, miközben a kicsik jól érzik magukat, játszhatnak. Olyan játékokkal, táncokkal, zenékkel ismerkedhettek meg, amiket esetleg még nem ismertek – emelte ki Preiszler János, az Érdi Német Kultúr Egyesület titkára.

Az egyesület énekkara, a Rozmaring Énekkar is fellépett az eseményen, akik pedig beszélnek németül, bennük szép emlékeket tudtak ébreszteni ezek a dalok. 

– Ma a szülők sokat dolgoznak, így gyakran a nagyszülőkre maradnak a gyerekek. A nagyszülők azok, akik inkább emlékeznek a múltra, mint a rohanó életet élő középkorúak. Éppen ezért hirdettük meg Opa Oma gyereknapnak ezt a mai eseményt, hogy egy vidám napon együtt szórakozhassanak a legidősebbek és a legfiatalabbak – tette hozzá az egyesület titkára.

Hagyományőrző játékokkal készültek kicsiknek és nagyoknak, a gyerekeknek mind a szellemi tudásukra, mind az energiájukra szükség volt, hiszen sokat kellett mozogniuk az egyes feladatok megoldásához.

– A népi eszközkészletet irányított foglalkozáson keresztül mutatjuk be a gyerekeknek, hogy minél alaposabban megismerhessék ezeknek a nevét. Olyan játékokat hoztunk, amelyek nemcsak ismeretet adnak át, de képességfejlesztők is – hangsúlyozta Pónya Anett animátor.

– Az egyik ilyen játék például a kukoricamorzsolás, ami szerintem mindenki számára ismert. Ez a feladat remekül erősíti a finommotorikát, a kéz és az ujjak fejlesztése történik. A csutkával különböző lábemelési feladatokat végeztünk és azt is megbeszéltük a gyerekekkel, hogy ezekből babát is lehet készíteni. De volt célbadobó játék dióval, amivel a szem-kéz koordinációt fejlesztjük. Ezen kívül a népi háztartásban használt eszközöket is megismertettük a kicsikkel, letakartuk a szemüket, hogy egyáltalán felismerik-e őket – mondta el Pónya Anett.

A gyereknapon egy különleges kiállítással is készültek a fiataloknak. Preiszler Jánostól megtudtuk, hogy az egyesület régóta dédelgetett álma egy emlékszoba megnyitása, ehhez már gyűjtögetik a német hagyományokat őrző tárgyakat, eszközöket. Ezek közül most a gyerekeknek is megmutattak néhányat. Ezek között voltak konyhai eszközök, mechanikai mérleg, de láthattak cséplőgépet, korabeli babakocsikat is.

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző munkakör/feladatkör

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email