Illeszkedés és ellentét: múltat idéző régi kredencek, konyhai és egyéb használati tárgyak közé helyezve láthatjuk a többnyire ugyancsak koros tárgyakból – mondjuk ki bátran –, kacatokból új jelentésű alkotássokká komponált műveket, amelyek június 23-ig, tehát még a múzeumok éjszakáján is megtekinthetők. Nem szokatlan látvány az ilyesmi a szomszéd város kis múzeumában, békésen megfér itt a múltidéző darabokkal a kortárs képzőművészet, még a mostaninál nagyobb kontrasztok esetén is.
Homolya Gábornak olykor nem csak a művei talányosak, de már tárlatának címével, címeivel is képes gondolkodóba ejteni. Tárgyesetek – áll a meghívón egyfelől, amit értő bólintással nyugtázunk, hiszen, mi másra számítanánk, mint furcsa, újraértelmezett dolgokra, de mindjárt ott a sub rosa kifejezés is, ami kezdetben valószínűleg tényleg csak a megnyitón közreműködő együttesre vonatkozott volna, de aztán címmé is előlépett, hogy valami titokra utaljon, valami olyasmire, mait nekünk kell megfejtenünk. A kapcsolatot megtalálni persze nem nehéz, hiszen a tárlat – már elhelyezésével is sugallt – fő műve a Csipkerózsika című alkotás. Kell-e ennél nagyobb titok? A megfejtés persze ott van a beszédes tárgyakban, még ha olykor igen áttételes módon kapcsolódnak is egymáshoz. Ahogy ez Homolya minden művére igaz, amelyeket szemlélve mindig újabb és újabb darabokat, s ezekhez köthető utalásokat vagy egyértelmű utalásokat fedezhetünk fel.
A kérdésre, hogy egy-egy tárgy adja-e az ötletet vagy a gondolathoz keres-e alkotóelemeket, a művész válasza: is-is. Egyre csak gyűlik a készlet tárgyakból – ami ebben az állapotban még csak egy halom lom –, már keresni sem nagyon kell, már hozzák a barátok, az ismerősök, ha ráakadnak valamire. Lehet, hogy évekig csak porosodik egy-egy régi darab, amíg éppen arra nem lesz szükség egy ötlethez. De előfordul az is, hogy jön a gondolat, amihez meg kell találni az illő tárgyat vasdarabot, órát, írógépet, textilt, könyvet vagy éppen újságkivágást, sarlót és kalapácsot, egy kupakot egy kalapot, esetleg falapot. Hogy a sámfákról ne is beszéljünk, tudják, azok a régi fából valók, erős rugós szárral… ezek Homolya Gábor első felhasznált kellékei közé tartoznak, számtalan variációban és annál is több jelentéssel tűnnek fel munkáiban. Mert a lényeg éppen abban rejlik: nem elég, ha egy tárgy olyan, mint… gondolatok sorát kell elindítani, ami újabb tárgyakat vonz be tágítva ezzel az asszociációs kört, mígnem végeredményként a kacatokból összeálló kompozíció többnyire nagyon humoros – sokszor igen elvont –, s szerencsés esetben nagyon mély gondolatok kifejezőjévé áll össze.
Rávilágítanak ezek az alkotások Homolya Gábor sziporkázó asszociációs képességén túl arra is, hogy egy-egy tárgy, amihez szorosan kötődik – a gyakorlatban és tudatunkban –eredeti funkciója, hogyan képes önálló életre kelni, mondjuk egyszerűen formai jegyei okán – amire például sok példát láthatunk a fotográfia bizonyos ágaiban – vagy pedig azzal, hogy új jelentést tudnak felmutatni.
P
. Boros Ilona, a törökbálinti gyűjtemény vezetője nem pusztán a helyhez való illeszkedés okán hívta meg Homolya Gábort. A kis falumúzeum rendszeres bemutatkozási lehetőséget kínál kortárs képzőművészeknek, amelyhez egy éltető közösség, egy aktív képzőművész-baráti kör is kapcsolódik, akiknek a tárlatok szervezője igyekszik befogadhatóvá tenni a mai alkotásokat nem csak kiállításukkal, de prezentációkkal, előadásokkal is. A válogatás szempontja nem túl bonyolultak: „Megengedhetem magamnak, hogy olyan kiállítókat hívjak, akiknek művei elértek a lelkemig – mondja P. Boros Ilona, aki maga is ismert képzőművész.
M. Nagy Péter
