22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: kihirdette a vb-selejtező keretét a kapitány

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: kihirdette a vb-selejtező keretét a kapitány

Az ÉRD három játékosa Janurik Kinga, Szabó Laura és Tóth Gabriella is meghívást kapott az Ausztria elleni világbajnoki selejtezős párharcra Kim Rasmussentől, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányától.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Ausztria elleni június 2-i, illetve a június 5-i, zalaegerszegi mérkőzések győztese kijut a decemberi, Japánban rendezendő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Az A-válogatottal együtt készül az összetartás első négy napján a B-keret is, melybe Kiss Nikolett kapott meghívást.

–Talán soha nem volt még ennyi időnk egy tétmérkőzés előtt, hogy ilyen hosszan együtt dolgozzunk a lányokkal, amióta Magyarországon dolgozom. Így nagyon örülök, hogy minden fél összefogásának köszönhetően már május huszonegyedikén elkezdhetjük a közös munkát – mondta el Kim Rasmussen az mksz.hu-nak. – Remek érzés, hogy azzal a kerettel, annak magjával ismét együtt tudunk dolgozni, amellyel már hosszabb ideje közösen készülünk. Számomra a legfontosabb, hogy csak olyan játékosok legyenek a keretben, akik mentálisan és fizikailag is száz százalékban készen állnak a válogatottra – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A nemzeti együttes május 21-étől készül együtt Győrben, június 2-án Grazban, majd június 5-én Zalaegerszegen lép pályára. A párharc győztese jut ki az év végi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. A válogatott időszak első négy napjában a B-válogatott kerete is együtt készül az A-csapattal.

Női kézilabda, világbajnoki selejtező, 1. mérkőzés
06.02., vasárnap, 18.00, Graz:
Ausztria–Magyarország
Női kézilabda, világbajnoki selejtező, 2. mérkőzés
06.05., szerda, 18.00, Zalaegerszeg:
Magyarország–Ausztria

A MAGYAR A-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: FALUVÉGI Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), GROSCH Vivien (Dunaújvárosi KKA), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZEKERCZÉS Luca (Dunaújvárosi KKA), TOMORI Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
Irányítók: KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), LAKATOS Rita (GVM Europe-Vác), TÓTH Gabriella (Érd)
Beállók: MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZABÓ Laura (Érd), TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KLIVINYI Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOPECZ Barbara (EU-Fire Mosonmagyaróvári KC SE)
Balszélsők: KAZAI Anita (Dunaújvárosi KKA), MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Beáta
Kapusedző: BAKOS István
A MAGYAR B-VÁLOGATOTT KERETE (május 21–24.)
Kapusok:
CSAPÓ Kyra (Dunaújvárosi KKA), PÁSZTOR Bettina (Kisvárda Master Good SE), SUBA Sára (GVM Europe-Vác)
Jobbszélsők: DIÓSZEGI Nikolett (GVM Europe-Vác), KATONA Flóra (EU-Fire Mosonmagyaróvári KC SE), KOVÁCS Anett (EUbility Group Békéscsabai ENKSE)
Jobbátlövők: HÁMORI Konszuéla (GVM Europe-Vác), KARNIK Szabina (MTK Budapest), KISS Nikoletta (Érd), WALFISCH Mercédesz (EUbility Group Békéscsabai ENKSE)
Irányítók: SZABÓ Kitti (GVM Europe-Vác), TÓTH Eszter (MTK Budapest)
Beállók: BORDÁS Réka (DVSC Schaeffler), PÁSZTOR Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), SIRIÁN Szederke (Dunaújvárosi KKA)
Balátlövők: GERHÁTH Fanni (Moyra Budaörs), HORVÁTH Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: FODOR Csenge (Győri Audi ETO), PELCZÉDER Orsolya (Alba Fehérvár KC), PUHALÁK Szidónia (Győri Audi ETO)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email