Day: május 12, 2019

Magyari Levéd „se rokona, se ismerőse” Magyari Bélának, a „kiképzett magyar űrhajósnak” – ahogy hivatalosan nevezték a Farkas Bertalannal együtt az űrrepülésre felkészített pilótát. Utóbbinak viszont már volt némi köze ahhoz, hogy az érdi Batthyány iskola hetedikes kisdiákja teljes kíváncsisággal forduljon az űrrepülés, a csillagászat irányába, olyannyira, hogy idén első díjat nyerjen a Magyar Asztronautikai Társaság diákoknak kiírt pályázatán, ami különdíjként megjelenhetett az Űrvilág című szakmai hírportálon.
Miután egy focimeccsen el akarták törni a lábát, futni kezdett – és hatvan éven keresztül abba se hagyta. Számtalan bajnokságon állt fel a dobogóra, veteránként országos csúcstartó, világrekorder azonban egy másik sportágban, a széria-súlyemelésben lett. Betöltötte a nyolcvannégyet, már nem fut az érdi utcákon, de súlyzózással karbantartja magát. Az első érdi utcai futóval, Ferenczy Árpáddal beszélgettünk.