Női kézi: eldőlt, hat év után nem végez dobogón az ÉRD

Női kézi: eldőlt, hat év után nem végez dobogón az ÉRD

A Siófok KC könnyed, 30–20-as győzelmet aratott az Alba Fehérvár KC vendégeként a K&H női kézilabda liga 25. fordulójában, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az ÉRD-del szemben a bronzérem megszerzéséért.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szabó Edináék abban bízhattak sorozatban hetedik bronzérmükért vívott csatában, hogy a Balaton-partiak az Alba Fehérvár KC és a Moyra-Budaörs ellen legfeljebb egy pontot szereznek az EHF-Kupa döntő visszavágójára készülve, miközben az ÉRD az FTC-t otthon és a Dunaújvárost idegenben is legyőzi. Ebben az esetben az ÉRD végzett volna a dobogó legalsó fokán, hiszen több pontot szerzett volna, mint a somogyiak, azonos pontszám esetén viszont az egymás ellen elért eredmény dönt, amely a Siófoknak kedvez.

Az ÉRD számára egy cél maradt a hátralévő két találkozón: legalább két pontot szerezni és biztosítani a negyedik helyezést a bajnokságban, hiszen a jelenleg ötödik GVM-Europe Vác két pontra van Szabó Edináéktól, s Budaörsön, majd hazai pályán a DVSC-vel vív meg az utolsó két meccsén.

További cikkeink

Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email