22_03_29_erdmost_nincskep

Kung fu: „Teljesen jogos lett volna nekünk két aranyérem”

22_03_29_erdmost_nincskep

Kung fu: „Teljesen jogos lett volna nekünk két aranyérem”

Mák Attila révén egy ezüstérmet, illetve egy ötödik helyet, Nagy Márk Krisztián által pedig egy negyedik helyezést ért el az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatika SE az ötödik Kung Fu Európa-bajnokságon, Moszkvában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdiek közül a kadet korosztályban szereplő válogatott sportoló, Mák Attila a hosszúfegyveres formagyakorlat kategóriában három századnyi ponttal maradt le az aranyéremről, míg pusztakezes gyakorlatával a kiélezett mezőnyben ötödik helyen végzett.

– Vegyesek az érzéseim, nagyon nagy verseny volt, körülbelül nyolcszáz versenyző harminc országból. Európa legrangosabb tradicionális kung fu bajnokságáról van szó, viszont – mivel pontozásos rendszerről beszélünk – itt mindig előkerül a bírók szerepe. Ezúttal nem voltam elégedett a formagyakorlat bíróival, Attila teljesítménye alapján teljesen jogos lett volna nekünk két aranyérem, ehhez képest be kellett érnünk egy ezüsttel és egy ötödik hellyel. Egyik szemem sír, másik nevet, mert Attila teljesítménye nagyon színvonalas volt. Az, hogy nem úgy lett értékelve, mint ahogy mi szerettük volna, a versenyzésben benne van… Mindenki büszke lehet arra, hogy egy érdi kungfus eljutott egy Eb-ezüstig, de látjuk, hogy Attila az Európa- és világszínvonal tetején van – fogalmazott Balogh Péter, az ÉSWS SE elnöke.

Nagy Márk Krisztián a küzdelmi kategóriában (qingda) a -65 kilogrammosok mezőnyében volt érdekelt, ahol a horvát Leon Berbertől szenvedett vereséget a küzdelemmel bő fél éve foglalkozó érdi sportoló, aki így negyedik helyen végzett.

– Nem kellett hozzá sok, hogy ezt a mérkőzést megnyerje, egy kis rutinra van még szüksége ahhoz, hogy legközelebb a dobogó csúcsát is megcélozzuk. Nagyon jól állt hozzá a mérkőzéshez, akart, nem adta fel, tehát csak pozitívumként tudok beszélni az ő szerepléséről és a formagyakorlat-bírókkal ellentétben a küzdelmi bírók pedig hihetetlen magas szinten bíráskodtak. Ezért is mondom, hogy kicsit kettős érzések vannak bennem – tette hozzá Balogh Péter.

Az érdiek a lehetőségekhez mérten több küzdelmi versenyen is szeretnének elindulni a közeljövőben, míg formagyakorlatban várhatóan az október 19-én, Dunakeszin rendezendő országos bajnokság második fordulón szerepelnek.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email