A szőnyegtervezőként a Magyar Iparművészeti Főiskolán 1979-ben diplomát szerzett Pázmány Judit érdi tárlata azt mutatja meg, hogy lehet szinte teljesen és megingathatatlan bátorsággal szakítani a hagyományos textilművészettel úgy, hogy ne tagadja meg gyökereit sem anyagaival, sem technikával és főként nem gondolatiságával. Mint megtudjuk, Pázmány Judit csak néhány esztendővel ezelőtt kezdett el kísérletezni, a klasszikus textilművészet elemeiből szőtt védőháló nélkül alkotni.
Az eredmény olyan műfaji sokszínűség lett, amit Molnár Eszter művészettörténész sem tudott egyetlen jelzővel leírni, csak pontról pontra számba véve az alkotások jellemzőit juthattunk el odáig, hogy képet kezdjünk alkotni a tárlat gazdagságáról: installációk vagy inkább lebegő ruhaköltemények beléjük applikált fotográfiákkal, a tollmotívum – ami a szakember szerint lehet életszimbólum, de az írás, a történelemmesélés eszköze is – következetes fölbukkanása, az ezüst és az arany meghatározó jelenléte, fémszálak használata tértextilek, de inkább kisplasztikák létrehozására, a művészi újrahasznosítás, amit a szövéshez használt nyüst vagy a fém szúnyogháló alapanyagként való alkalmazása jelent.
Ezek persze csak a külsőségek, az alkotások megjelenési formái, de ez a sokszínűség – állapítja meg Molnár Eszter – egy lélekből fakad, a meséről, történetekről szól – a lélekutazásról, ami utal a fájdalmas ellentétre is: az életünk véges, de a történet végtelen. Az a történet, amit egy képzőművész esetében a művek írnak, a művek által elmesélt történet pedig nem más, mint ami megmarad a művész után. Márpedig a történetmesélés a pszichológusok szerint is az emberi gondolkodás egyik formája – szövi tovább a gondolatot a művészettörténész –, s legfőbb célja kapcsolatot teremteni az események között. A narratívum végtelen változatossága mindenhol jelen van, bármilyen eszmény, lélek s az ember is, még ha fizikailag meg is semmisül, az elmesélés által tovább létezik. S ezek a történetek megkötik az időt – mondhatjuk a mérhetőt szubjektívvé formálják –, s ennek a folyamatnak kiváló metaforája a szövés, a háló, azaz a textilszál, aminek születését Pázmány Judit miniplasztikáján is látjuk.
M. Nagy Péter
