22_03_29_erdmost_nincskep

Képként rögzült szárnycsapások

22_03_29_erdmost_nincskep

Képként rögzült szárnycsapások

Kércz Tibor néhány év alatt vált országosan, sőt nemzetközileg ismertté egyedi természetfotóival, amelyek különleges helyszíneivel – déli és északi sarkvidék vagy Japán hófödte tájai – s az ott élő, számunkra egzotikusnak számító élővilágával hamar lenyűgözték a közönséget.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A fotográfus most a Parkvárosi Közösségi Házban mutatta be Fesztáv című, madarakról szól kollekcióját, amit dr. Szerény Gábor, a Vörösmarty Gimnázium biológiatanára méltatott.

Az még önmagában persze nem érdem, hogy valaki eljut a világ távoli sarkaiba, arra még nem adnak például nemzetközi díjakat, amiből pedig Kércz Tibornak már szép számmal van. A különleges helyszínekről különleges fotográfiákat kell készíteni a sikerhez, s többnyire extrém körülmények között, ami biztos technikai tudást föltételez.

A mostani válogatás a szárnyakról szól leginkább, sasok, baglyok, gyurgyalagok láthatók a legkülönbözőbb pózokban kimerevítve a vászonra – mert Kércz Tibor nem papírra készítteti fotóit, ezzel is fokozva a felvételeire oly jellemző festői hatást –, olyan kompozíciói ezek a természetnek, amelyek fölülmúlják az emberi képzelőerőt, a kamera kezelőjének csak észrevenni van lehetősége a pillanatot, amikor a mozdulat jól szerkesztett/szerkesztődött képpé áll össze. Nem a fotós szerepének alábecsüléséről van szó, sőt rendkívüli türelemre, összpontosításra és gyors reflexekre van szükség, hogy egy röpke szárnycsapás kompozíciója képként őrződjön meg. Kércz Tibor mindezeken túl jó érzékkel fokozza az önmagában is hatásos látványt – itt kezd valahol a dolog művészetté válni –, a homogén hátterek, a tűéles kontúrok, a lényegre koncentráló vagy éppen a látványnak kellő teret adó képkivágások, vagy ha kell, a leheletnyivel „túlhúzott színek” már-már összetéveszthetővé teszik egyes képeit a manapság népszerű hiperrealista festményekkel.

A másik erőssége Kércz Tibornak a színtelenség ábrázolása, nem véletlenül vonzódik a havas tájakhoz, ahol vakítóan fehér környezetben lehet fehér állatokat, jobbára madarakat lencsevégre kapni. A képeken, amelyeken szinte minden fehér, mégis az árnyalatok sokasága formálja a látványt, amibe persze besegítenek az ezekre tájakra jellemző fényviszonyok is.

Ezek a képek önmagukért beszélnek, a természeti értékek megörökítésén túl vagy azt megelőzően akár, önmagukban képviselnek esztétikai értéket, mégis izgalmas volt bepillantást nyerni a technikai kulisszatitkokba is, amikor Kércz Tibor képről képre haladva adott fogódzót, hogyan is készülhettek a fotók.

M. Nagy Péter

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email