22_03_29_erdmost_nincskep

Birkózás: Dénesnek a negyeddöntő jelentette a végállomást

22_03_29_erdmost_nincskep

Birkózás: Dénesnek a negyeddöntő jelentette a végállomást

A moldovai Julia Leorda legyőzése után a legjobb nyolc között a holland Jessica Blaszka ellen lépett szőnyegre a bukaresti Európa-bajnokságon az Érdi Spartacus SC 53 kilogrammos birkózója, Dénes Mercédesz.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdi birkózó a negyeddöntőben a 48 kilogrammos súlycsoportban korábban világbajnoki bronzérmes holland Jessica Blaszkával csatázott az elődöntőbe jutásért.

Dénes számára nem indult jól a meccs, szinte az első másodpercekben hátrányba került egy mögékerüléssel (2–0), majd ugyan sokáig nem került fel pont a táblára, de a hajrában a holland lábra támadását Dénes megkontrázta, földre vitte és mögé került (2–2). Az egyenlítés, későbbi akció miatt a magyar versenyzőnek kedvezett volna, de a hátralévő másodperceket nem tudta kivédekezni, 3.7 másodperccel a vége előtt Blaszka kitolta Dénest (4–2).

A mieink ugyan challenge-et kértek, de ami a tizenhat között bejött, a nyolc között már nem, Dénes így vereséget szenvedett.

Ezt követően Blaszka az ukrán Horisnával szemben alulmaradt, ezáltal Dénes a vigaszágon sem folytathatta az Európa-bajnokságot.

Birkózás, Európa-bajnokság, Bukarest
53 kg
a legjobb 8 közé jutásért

Dénes Mercédesz–Julia Leorda (moldovai) ‘3–3
az elődöntőbe jutásért
Dénes Mercédesz–Jessica Blaszka (holland) 2–4

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email