22_03_29_erdmost_nincskep

Vívás: rekordlétszám a IX. Érd Kupán

22_03_29_erdmost_nincskep

Vívás: rekordlétszám a IX. Érd Kupán

Több mint háromszáz nevezés érkezett az Érdi Torna Club vívó szakosztálya által immár kilencedik alkalommal rendezett Érd Kupa szabadidős párbajtőrversenyre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A viadalon a felnőtt és serdülő korosztályok mérték össze tudásukat mindkét nemnél. A Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnoka pedig szinte zsúfolásig megtelt, hiszen a közel háromszáz nevezőt a szurkolóik, edzőik is elkísérték, így olykor még a tizenkét pást is kevésnek bizonyult.

Az Érd Kupa rangját jelzi, hogy tavaly a felnőtt férfiak versenyére 106, idén viszont 130 (!) nevezés érkezett. Ebben a mezőnyben Tardi Ottó nyert, a BVSC-s Sztankovics György, a vasasos Hamilton-Meike Jonathan és a veresegyházi Szakmáry Sándor előtt. A legjobb érdi eredményt Partics Péter érte el, aki a roppant erős mezőnyben az előkelő, 23. helyet szerezte meg. Partics a csoportját négy győzelemmel és egy vereséggel zárta, a 128 között a Közszolgálati Egyetem párbajtőrözőjét, Kis Ivánt, a 64 között a Hiperaktív SE sportolóját, Kovács Mártont verte, majd a későbbi bronzérmes Hamilton-Meike állította meg.

A felnőtt női mezőnyben kimagaslóan szerepeltek a házigazda egyesület versenyzői, miután Csomós Flóra és Réti Kamilla is a dobogó legalsó fokára állhatott fel az MTK-s Lambert Regina és a BVSC-s Tóth Jázmin mögött. Csomós hibátlan csoportkör után a 32 között az NKE SE-s Steiner Zsófiát, a 16 között a BVSC-s Koncz Gabriellát, majd a negyeddöntőben a szintén zuglói Bólya Barbarát győzte le, de az elődöntőben szoros meccsen szenvedett vereséget a végső győztes Lamberttől. Réti Kamilla öt győzelem mellett egyszer kapott ki csoportjában, a főtáblán előbb a bajai Wagner Annát, majd az MTK-s Kovács Mirát múlta felül. A 8 között a MAFC-os Méhes Hajna Csillán jutott túl, mielőtt vereséget szenvedett az ezüstérmes Tóth Jázmintól az elődöntőben.

A 44 indulót felvonultató serdülő fiú mezőnyben Karácsony Ábel szerepelt a legjobban, aki a múlt heti, Sulivívó Találkozón elért nyolcadik helyezését követően hazai páston tizenharmadik helyen végzett. A csoportjából négy győzelemmel és egy vereséggel ment tovább, a 32 között a székesfehérvári Kerülő Sebestyént ejtette ki, de a legjobb nyolc közé jutásért rendezett találkozón a debreceni Pataky Ádám legyőzte. Ezt a mezőnyt a Fless vívója, Mérő Leon nyerte, az ezüstérmet a székesfehérvári Janky Bendegúz, a bronzérmeket a már említett Pataky Ádám és a honvédos Szilárd Zsigmond szerezték meg.

A serdülő lányok induló létszáma is magas volt, hiszen egy híján ötvenen neveztek, közülük a hazaiaktól a legjobban a hatodik helyet megszerző Kiss Emma szerepelt. Csoportjában ötször nyert egy vereség mellett, majd a bajai Puskás Viktóriát verte a főtábla második körében, ezután az elődöntőbe jutásért a pécsi Machlik Borbálát is legyőzte, de az elődöntőben kikapott a későbbi ezüstérmes honvédos Illés Fannitól. A döntőt pedig a TSC-s Garzó Liliána nyerte meg.

Eredmények, IX. Érd Kupa, szabadidős párbajtőr-vívóverseny, Érd, Batthyány Sportiskolai Általános Iskola
serdülő 
lányok:
1. Garzó Liliána (TSC), 2. Illés Fanni (BHSE), 3. Herendi Gréta (DVE) és Varga Emma (OMS-Tata) … 6. Kiss Emma (ÉTC) … 17. Horváth Gréta (ÉTC) … 32. Csők Kincső (ÉTC) … 35. Hajdu Laura Nóra (ÉTC) … 38. Kukla Enikő (ÉTC)
fiúk: 1. Merő Leon (Fless), 2. Janky Bendegúz (SZVSZSE), 3. Pataky Ádám (DVE) és Szilárd Zsigmond (BHSE) … 13. Karácsony Ábel (ÉTC) … 31. Urbán Balázs (ÉTC) … 34. Fazio-Zalányi Zoltán (ÉTC) … 41. Andrási Kristóf (ÉTC), 42. Veres Máté (ÉTC) … 44. Jónás Balázs (ÉTC).
felnőtt
nők:
1. Lambert Regina (MTK), 2. Tóth Jázmin (BVSC), 3. Csomós Flóra (ÉTC) és Réti Kamilla (ÉTC) … 42. Sajbán Petra (ÉTC) … 52. Szilágyi Virág Anna (ÉTC)
férfiak: 1. Tardi Ottó, 2. Sztankovics György (BVSC), 3. Hamilton-Meike Jonathan (Vasas) és Szakmáry Sándor (Veresegyház) … 23. Partics Péter (ÉTC), … 53. Németh Dávid (ÉTC) … 66. Nagy Balázs (ÉTC) … 83. György Attila (ÉTC) … 86. Lőrincz Viktor (ÉTC) … 99. Fazio-Zalányi Zoltán (ÉTC) … 122. Varga Ámor (ÉTC) … 130. György Bálint (ÉTC) és Jónás Barnabás (ÉTC)
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email