22_03_29_erdmost_nincskep

Háromezer kilométer, 2030 perc alatt

22_03_29_erdmost_nincskep

Háromezer kilométer, 2030 perc alatt

Bőven túlteljesítették a célul kitűzött 2030 kilométert a péntek éjféltől vasárnap kilenc óra ötven percig tartó közösségi váltófutáson: a résztvevők összesen háromezer kilométert futottak - illetve páran sétáltak - másfél nap alatt. Idén nemcsak a kilométereket gyűjtötték, hanem az adományokat is: a Sirius Alapítvány szeretné meghirdetni ivartalanítási akcióját, ezt támogathatták a 2030 perc közösségi váltófutáson indulók.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ötödik alkalommal rendezte meg a 2030 perc közösségi váltófutást az érdi BSI Futónagykövet csoport, az önkormányzat támogatásával. A cél nemcsak az idő teljesítése volt, hanem a 2030 lefutott kilométer is, amit idén sikerült bőségesen túlteljesíteni úgy, hogy péntek éjjel az időjárás egyáltalán nem volt kegyes az indulókhoz: mint Muk András – Róka –, az egyik szervező elmondta, hajnali kettőig szakadt az eső. Az éjféli rajtra ennek ellenére tucatnyi futó jött el, őket T. Mészáros András polgármester és Simó Károly alpolgármester indította útnak a fáklyákkal megvilágított rajtvonaltól.

 – A 2030 perc futás legfontosabb üzenete, hogy együtt futni jó. Nem volt minimális táv, bárki bármennyit vállalhatott, egytől száz kilométerig akár. Úgy szerveztük meg az eseményt, hogy mindig legyen két stabil futó a gáton, hozzájuk lehetett csatlakozni. Volt, hogy huszonöten futottak egyszerre, a zárásnál negyvenen is. A mélypont egyébként hajnalban volt – árulta el Róka, akitől megtudtuk azt is: a nagy számú részvételnek – no meg vállalt távoknak köszönhetően – a 2030 kilométert már szombat este sikerült teljesíteni.

Az elért kilométerekbe beleszámított a nordic walking, illetve a gyaloglás is, de voltak, akik rollerrel, bringával vagy görkorcsolyával kísérték a futókat. Az ő kilométereiket külön jegyezték. Sok család is eljött, kisebb-nagyobb gyerekekkel, és nemcsak Érdről, hanem Nagytétényről, Százhalombattáról és Tárnokról is.

A 2030 perc futáson Simó Károly is részt vett, aki ezen a hétvégén félmaratont futott.

– 2015-ben találtuk ki néhányan ezt a 2030 perc közösségi futást. Az a jó benne, hogy sok-sok ember igyekszik hozzátenni egy picit, és ebből nagyon szép eredmény születik. Ez a kezdeményezés minden tekintetben jó dolog Érden, ezért szeretek részt venni benne – tette hozzá az alpolgármester.

Tekintse meg képgalériánkat (alatta a cikk folytatódik):

 

Idén nem csupán a kilométereket gyűjtötték, hanem az adományokat is, méghozzá a Sirius Alapítványnak, amely – az előző évekhez hasonlóan – idén is szeretne ivartalanítási akciót hirdetni azoknak a felelős állattartóknak, akik kis kedvencük ivartalanítását önerőből nem tudják biztosítani.

– Az ivartalanítás nagyon fontos nemcsak a túlszaporulat megakadályozása, hanem az állat egészségének védelme szempontjából is, és sokkal több érv szól mellette, mint ellene. A felelős állattartáshoz ez is hozzátartozik – hangsúlyozta Böjtös Andrea, a Sirius Alapítvány elnöke. Mint hozzátette, több alkalommal is rendeztek már ilyen akciót, és mindig sokan éltek a lehetőséggel. Mivel idén nem tudtak pályázati forrást előteremteniük, de a lakosok jelzése alapján igény lenne rá, úgy gondolták, egy közösségi eseményhez kapcsolódva adománygyűjtést szerveznek.

– Hetvenkét-hetvenöt ezer forint gyűlt össze, amit ezúton is köszönünk az állatbarátoknak. Szükség van további támogatókra is, hiszen körülbelül ötszázezer forint kell ahhoz, hogy az ivartalanítási akciót meghirdethessük. Az állatbarátok mellett köszönettel fogadjuk olyan cégek támogatását is, akik a társadalmi felelősségvállalásból ily módon is szeretnék kivenni a részüket – tette hozzá Andrea.

Aki szívesen támogatná az alapítvány célkitűzését, átutalással segíthet. (Elérhetőség: Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány, 10403136-49534949-49521015, közlemény: támogatott ivartalanítás).

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email