22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: nagy iramú meccsen győzött az ÉRD

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: nagy iramú meccsen győzött az ÉRD

Magas hőfokú és intenzitású meccset nyert meg az Alba Fehérvár KC vendégeként az ÉRD. A K&H női kézilabda liga 20. fordulójában Szabó Edina együttese kiélezett mérkőzésen győzött 35–29-re.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Alexandra Nascimento, látványos, kínaiból szerzett góljával a Fehérvár KC kezdte a gólgyártást, amely után az első percek kaotikus küzdelmet hoztak, hol egy kapusbravúrt, hol egy buta eladott labdát, hol pedig egy-egy pazar találatot láthatott a Kőfém Sportcsarnok publikum.

A kezdeti hév után az ÉRD tudott előbb megnyugodni, nyolc perc után először vezetett kettővel (3–5), a felek azonban nem akartak csillapodni, Olga Gorszenyina és Nascimento révén bő negyed óra után fordított a házigazda (8–7). Innen az ÉRD is talpra állt, Jelena Lavko betörés, Szabó Laura bejátszás, Krpezs-Slezák Katarina pedig lerohanás után vette be Györkös Rebeka kapuját. A nagy lendületű első húsz percet pedig Deli Rita időkérése törte meg 11–10-es érdi előnynél. De ez sem csökkentette az iramot, továbbra is záporoztak a gólok, Julie Foggea másodszor is hárította Nascimento hétméteresét, amely után az ÉRD

tudott meglógni, a szünetig négy góllal, 17–13-ra.

A második játékrészt jobban kezdte a házigazda, Claudine Mendy duplája mellett Nascimento is eredményes volt, de 17–16-os érdi előny után Szabó Edináék is ritmust váltottak, Deli Rita pedig a 42. percben, 19–23-as érdi vezetésnél kénytelen volt időt kérni.

Tóth Gabrielláék ezt követően kissé megakadtak, amelyet a vezetőedző is érzékelt, a játékrész derekán pedig időt kért. A folytatásban a mérkőzés elejéhez hasonló, magas színvonalú, adok-kapok zajlott a pályán, hol az ÉRD, hol a Fehérvár vitt végig egy-egy lerohanást, így öt perccel a vége előtt a vendégek előnye viszonylag biztos, ötgólos volt (27–32). A hajrában a vendéglátó nem tudott közelebb kerülni, az ÉRD pedig remek egyéni teljesítményekkel tarkítva győzött 35–29-re.

 

– Nagyon nagy küzdelem volt, volt egy kis őrület a pályán, hiszen mindenkinek nagyon fontos volt a két pont. Szeretném elmondani, hogy innen csak a Győr és a Fradi tudott győzni. Mi is nagyon készültünk és azt hiszem, ez látszott is. Janurik Kinga ihletett formában védett. – értékelt Szabó Edina.

– Próbáltunk felszabadultan játszani, hiszen az ÉRD-nek ez egy nagyon fontos meccs volt. Eddig hazai pályán valóban csak a Győrtől és a Fraditól kaptunk ki és komoly csapatok ellen is győztesen tudtunk lejönni a pályáról. Nagyon hullámzó volt a teljesítményünk, a védelmünkkel nem voltam elégedett, az ÉRD átlövőit muszáj lett volna megállítani, akár faultokkal, akár a védelem és a kapus teljesítményével. Janurik Kinga valóban fantasztikusan védett, főleg azokban a sávokban, amire készültünk. A második félidőre jól jöttünk ki, faragtunk a hátrányból, de az ÉRD erejét mutatja, hogy ezekben a kritikus szituációkban megbüntette a hibáinkat – fogalmazott Deli Rita.

– Szerencsére volt egy Janurik Kinga a kapunkban, aki nagyon sok helyzeten átsegített minket. Az elején nem tudtuk felépíteni azt az erőt és nem tudtuk megmutatni azt az akarást, amivel felléptünk a pályára, de abban a szituációban vagyunk, hogy nem akarunk pontot veszíteni és ezt megmutattuk a lányokkal, hogy minden meccsnek így állunk neki – mondta Szabó Laura.

– Az egész csapat szeretett volna ma meglepetést okozni és ez látszott is a pályán, mert mindenki küzdött az utolsó pillanatig, viszont ahogy az ÉRD kihasználta a hibáinkat, azt mi nem tudtuk megtenni a túloldalon és amikor mi közelebb tudtunk kerülni, mindig kaptunk egy gólt. Sokáig tartottuk magunkat és nehéz dolga volt az ÉRD-nek, viszont a második félidő második felében éreztem azt, hogy szétesett a védekezésünk és ezt már nem tudtuk visszahozni – nyilatkozta Pelczéder Orsolya.

Az ÉRD legközelebb április 17-én játszik, amikor a Győri Audi ETO KC-t fogadja az ÉRD Arénában.

K&H női kézilabda liga, 20. forduló
Alba Fehérvár KC–ÉRD 29–35 (13–17)
Székesfehérvár, 600 néző. V: Andorka, Hucker
FKC: Györkös – Májer 1, NASCIMENTO 8 (1), Temes 1, Zsilinszkajtye 2, Gorszenyina 5, PELCZÉDER 4
Csere: Mistina (kapus), MENDY 7, Varga E., Rózsás 1, Szarka, Boldizsár, Utasi
Edző: Deli Rita
ÉRD: JANURIK – KRPEZS-SLEZÁK 8 (3), Kiss N., TÓTH G. 7, SZABÓ L. 6 (2), JERÁBKOVÁ 7, C. Lassource 3
Csere: Foggea (kapus), Kovacsevics 1, Lavko 3, Schatzl Natalie
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–2. 8. p.: 3–5. 16. p.: 8–7. 20. p.: 10–11. 23. p.: 13–14. 33. p.: 16–17. 40. p.: 18–22. 46. p.: 22–24. 50. p.: 24–28. 55. p.: 27–32.
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 5/5

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email