22_03_29_erdmost_nincskep

Országos Görpark Program indul

22_03_29_erdmost_nincskep

Országos Görpark Program indul

Újabb sportolási lehetőségek nyílnak meg a települések és a fiatalok előtt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Emberi Erőforrások minisztere kezdeményezésére az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és a sportért felelős államtitkár a Magyar Országos Gördeszka és Görkorcsolya Sportági Szakszövetség bevonásával 2019-ben elindítja az Országos Görpark Program I. ütemét. A magyarországi városokban olyan görparkok kialakítását szeretnénk támogatni, amelyek biztonságosak, és az amatőr, hobbisportolók elvárásai mellett a versenyzők igényeit is ki tudják elégíteni.

A programba először a 20 ezer főnél nagyobb lakosságú önkormányzatok és önkormányzati szervek jelentkezhetnek. A görparkok kialakításának támogatására az idei évben 350 millió forint áll rendelkezésre. Helyszínenként az összköltség 50%-át, de legfeljebb 30 millió forintot tudunk biztosítani. A támogatásban részesülőknek vállalnia kell a park ingyenes használatát, és megépítését követően 5 évig a park fenntartását, karbantartását és üzemeltetését.

A megfelelő minőségű és színvonalú pályák építése érdekében a döntés előkészítésére felkértük a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Sportági Szakszövetséget, és támaszkodni kívánunk a javaslataikra. A benyújtott igények szakmai, műszaki és pénzügyi vizsgálatát követően a helyszínekre vonatkozó végső döntést az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára közösen hozza meg.

A programba 2019. április 30-ig van lehetőség jelentkezni, a görparkok átadásának határideje pedig 2020. június 30.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email