22_03_29_erdmost_nincskep

Amerikában jártunk – földrajzverseny, két fordulóban

22_03_29_erdmost_nincskep

Amerikában jártunk – földrajzverseny, két fordulóban

A Székesfehérvári Egyházmegye iskoláinak rendezett földrajzversenyt a Marianum iskola múlt pénteken. Hét intézmény hetedik-nyolcadikos diákjai mérték össze tudásukat egy kétfordulós vetélkedőn.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az első forduló színhelye a megújult Marianum iskola volt. Az Amerikával, Európával és Magyarországgal kapcsolatos kérdésekből összeállított feladatlap (benne topográfia, igaz/hamis állítások, rajzos, illetve összehasonlító feladatok) a tananyagra épült. Természetesen mód nyílt arra is, hogy a vendégek megismerkedjenek az iskolával, ahol több éves hagyománya van már ennek az egyházmegyei földrajzversenynek.

Kora délután a diákok és kísérő tanáraik ellátogattak a Magyar Földrajzi Múzeumba, ahol Mácsai Anetta igazgatóhelyettes, múzeumpedagógus egy játékos, interaktív kvízzel várta őket, ami az Amerikában járt magyar utazókkal, felfedezőkkel foglalkozott. Villámkérdések, activity, hiányzó szavak kiegészítése, képfelismerés – többek közt ezek a feladatok szerepeltek a múzeumi játékban. A földrajzversenyre a csapatok egy előre összeállított anyag alapján készülhettek fel.

– Reméljük, minden diák sok élményt, jó emlékeket visz haza magával. Versenyünk célja nemcsak a tudás bővítése, az ismeretszerzés volt, hanem az iskolák közötti jó kapcsolatok erősítése, az, hogy a gyerekek, illetve a pedagógusok megismerjék egymást – mondta tudósítónknak Pálfi Mariann igazgatóhelyettes, a verseny szervezője.

Eredmények:

I. Páduai Szent Antal Ált. Isk., Gimnázium és AMI (Piliscsaba)
II. Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium (Budakeszti)
III. Szent Margit Ált. Isk. (Tatabánya)

A Marianum csapata versenyen kívül vett részt a vetélkedőben.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email