Autóstoppal a szabadság felé – ezt a címet viseli a lényegében egykori stoposok visszaemlékezéseiből – és a filmek igazán nosztalgikus hangulatot kölcsönző korabeli fotókból és filmrészletekből – összeállított dokumentumfilm, amelyben megszólal például Sólyom László volt köztársasági elnök, Bereményi Géza író, Haász István festőművész, Tolcsvay Béla zenész – hogy csak az ismertebb neveket ragadjuk ki.

Fél évszázad bizonyos történéseket megszépít, egyes kalandokat legendává emel, másokat a feledés homályába burkol – ez érezhető a filmbéli visszaemlékezésekből is, ami azonban közös ezekben az a szabadságérzés amit az autóstop, mint utazási „műfaj” jelentett. Divat volt ez akkoriban szerte a világon, de a szocializmus zárt világában különösen felértékelődött ez a lehetőség. Nálunk kifejezetten nem tiltották az utazásnak ezt a formáját, de a sajtó sokat cikkezett a veszélyeiről, azért minden további nélkül el lehetett így jutni a Balatonra. 

De az igazi vonzó célpont Lengyelország volt. Hamar híre ment, hogy a legtöbb autós szívesen vesz föl stoposokat – ami nem jelenti, hogy ne kellett volna fél napokat az út szélén tölteni, hiszen akkoriban akár órák is eltelhettek, mire egy autó fölbukkant –, legendák keringtek a lengyel lányok kedvességéről is, amit a filmben visszaemlékezők is megerősítnek, s hát valóban mámorítóan szabadnak érezhette megát a fiatal a hatalmas országban kóborolva, olcsó diákszállókon lakva, érezve a magyarok iránt megmutatkozó megkülönbözetett szimpátiát.

Lengyelország az autóstop tekintetében valóban liberálisabb volt a többi szocialista országnál, hiszen már 1957-ben legalizálták az utazásnak ezt a formáját. Kis könyvecskét lehetett kiváltani, ami tartalmazott biztosítást, igazolta, hogy a tulajdonosa némi pénzzel is rendelkezik, az autósok pedig bejegyezhették, mikor és hány kilométert fuvarozták a vándorokat, s ezekkel a szelvényekkel autót is nyerhettek az évente megtartott sorsoláson. A filmben láthattunk is ilyen stopos igazolványt, de az emlékezők határozottan állítják, hogy egy kis magyar zászlóval hatásosabb volt integetni, mert a híres lengyel–magyar barátság nem csak ünnepi szólamokban, hanem a hétköznapokban is létezett.