Az Irodalomkedvelők Klubja legutóbbi szerzői estjén meggyőződhettünk róla, hogy Habos László nem adja fel, továbbra is keresi azt a megvilágosító fényt, újabb és újabb költeményekkel igyekszik rálelni, de az élet újabb és újabb kihívásokkal tesz
fel újabb és újabb kérdéseket, amelyekre a költőnek muszáj kutatnia a választ.

Az IRKA tagjai nem csak azért ajánlották a közösség aktív szervezőjének, ­szerkesztőjének ezt az irodalmi estet, mert a tavaly megjelent utolsó kötete óta már összegyűlt egy csokorra való költemény – húsznál többet hallottunk az esten –, de amolyan halasztott köszöntésnek is szánták a lehetőséget a szerzőnek ítélt Csuka Zoltán-­díj okán.

A programban, ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, Somfai István, a Poly– Art Alapítvány kuratóriumának elnöke beszélgetett a szerzővel, a mondandót pedig a klubtársak által felolvasott versekkel illusztrálták.

A Habos Lászlóval folytatott beszélgetésből és persze a fölolvasott versekből kiderült, hogy a költő munkáit változatlanul a gondolati, hangulati, tematikai sokszínűség jellemzi. A versek most is a mindennapi élettől, a napi gondolatoktól, érzésektől ihletve születnek, leginkább az istenes versek kategóriában, de változatlanul fontos téma a család, a szerelem és a természet is, mindez Habos László tudatán átszűrve válik szemünkben nagyon személyes közlendővé.

– A versek zöme valóban egyes szám első személyben fogalmazódik – mondja a szerző –, de ez nem azt jelenti, hogy
ezek csak az én gondolataim, óhatatlanul belebújok egy másik személyiségbe, hiszen úgy tudok ezekről a komoly dolgokról eszmét cserélni másokkal, ha megpróbálom az ő logikájukat megismerni, és megpróbálom magamat is meggyőzni vagy megnyugtatni mások válaszainak értelmezésével.