22_03_29_erdmost_nincskep

Gyöngyöző hajnalok

22_03_29_erdmost_nincskep

Gyöngyöző hajnalok

Ősapayné Koós Eszter szakmája szerint női szabómester. Valaha gyöngyékszereket készített, esküvői ruhákat gyöngyözött. 2012-ben egy kreatív cikkeket árusító boltban megpillantott egy kis gyöngygobelin-képet, és azonnal beleszeretett – az üzletből már a szükséges kellékekkel ment haza. Azóta negyvenöt képet gyöngyözött, amelyet minden érdeklődő megcsodálhat a Szociális Gondozó Központ által szervezett kiállításon.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

–Tavaly nyáron indultam az AMKA pályázatán, melynek témája Mátyás király és kora volt. Ekkor készítettem Mátyás és Beatrix göngygobelin-képét, amit beválasztottak és kiállítottak, és a Kertészeti Egyetemen is bemutatták pár képemet. Önálló kiállításom még nem volt, ez az első – mondta lapunknak Eszter, aki elárulta azt is: egy-egy nagyobb képben több száz munkaóra van. Hatvan perc alatt egy kétszer két centiméteres részt tud elkészíteni még egy olyan gyakorlott ember is, mint Ósapayné.

– Négy éve nagy tragédia ért: meghalt a férjem, egyedül maradtam három gyerekkel. A gyöngygobelin a túlélést jelentette számomra. Ma az alkotás a feltöltődés, az öröm forrása: reggel öt órától hat óráig gyöngyözök, és aztán mehet tovább a nap. Ezt az egy órát mindennap megadom magamnak – mondta mosolyogva.

A megnyitón Kozma Júlia óvodai-iskolai szociális segítő gitározott és énekelt, és felléptek a helyi általános iskolák diákjai. A telt házas rendezvényen Eszter bemutatta a közönségnek a gyöngygobelin készítésének csínját-bínját is – mint mondta, a technika könnyen elsajátítható. Aki szívesen merítene ihletet Ősapayné munkáiból, a régi Parkvárosi Közösségi Házban tudja megtekinteni a kiállítást, március 6-ig.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email