22_03_29_erdmost_nincskep

Vízilabda: kezdetnek kettős győzelem!

22_03_29_erdmost_nincskep

Vízilabda: kezdetnek kettős győzelem!

A Budapesti Honvéd SE érdi szakosztályának mindkét korosztályos együttese győzelemmel kezdte meg a rájátszás küzdelmeit. A 2005-ösök Bereczki Zsolt nyolc (!), a 2007-esek Szakács Péter öt góljának köszönhetően nyertek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A 2005-ös gyermekbajnokság rájátszását a C-csoportban, a Nyéki Imre uszodában kezdte meg a Budapesti Honvéd SE érdi csapata, amely a II. kerület ellen remekelt, már az első negyedben kétgólos előnyben volt. A második játékrész nyolc gólt hozott egyenlő elosztásban, de a térfélcsere után 6–1-es harmadik és 5–2-es negyedik negyedet hoztak az érdiek, akik Bereczki Zsolt nyolc góljának köszönhetően nyertek 17–7-re.

A 2007-esek pedig a Szőnyi úti Laky Károly uszodában kezdték meg a B-csoport rájátszásküzdelmeit. Az érdiek a KSI SE második csapatával mérték össze tudásukat, s ugyan az első negyed szoros volt (1–1), de a középső két játékrészt 7–2-re nyerte a BHSE, így a 9–5-ös győzelembe még az is belefért, hogy a záró felvonást eggyel nyerje a Központi Sportiskola. Ezen a találkozón a legeredményesebb játékos Szakács Péter volt, aki ötször talált a KSI kapujába.

Rusorán Péter Gyermekbajnokság, 2005, Rájátszás, C-csoport, 1. forduló, Nyéki Imre uszoda
BHSE–II. Kerületi Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. 17–7 (2–0, 4–4, 6–1, 5–2)
A BHSE gólszerzői: Bereczki Zsolt 8, Bödecs Gergely, Bánhidi Bíborka, Nagy Gréta 2-2, Szopkó Bálint, Szabó Bálint, Demjén Dániel 1-1

Kőnigh György Gyermekbajnokság, 2007, Rájátszás, B-csoport, 1. forduló, Szőnyi út
BHSE-Érd–KSI SE II 9–5 (1–1, 3–1, 4–1, 1–2)
A BHSE-Érd gólszerzői: Szakács Péter 5, Farkas Szilárd 2, Bereczki Erik, Serflek Levedi 1-1

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email