22_03_29_erdmost_nincskep

Mindennapi vészhelyzetek

22_03_29_erdmost_nincskep

Mindennapi vészhelyzetek

Az Életfa Csoport a tavalyi alkalom után idén újra elsősegély tanfolyamot szervezett február 2-án a Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központban. A tanfolyamot ezúttal az Érdi Önkormányzat támogatta, és akárcsak az előzőt, ezt is az SOS Elsősegély egyik munkatársa tartotta a csoport önkéntesei, súlyosan fogyatékos gyermekkel foglalkozó gyógypedagógusok és konduktorok, valamint szülők részére.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Amikor vészhelyzet tanúi leszünk, szinte egy másik tudatállapotba kerülünk a stressz miatt, ez pedig hatványozódik, ha történetesen egy gyermek élete múlik azon, tudunk-e gyorsan jó döntést hozni, tudjuk-e mit kell tennünk, amíg kiér a mentő. És tudjuk-e mindezt viszonylag higgadtan kivitelezni.     

Niki, egy hat és fél éves kisfiú édesanyja, azt meséli, került már olyan helyzetbe, amikor jól jött, hogy annak idején, a jogosítvány megszerzése miatt letette az elsősegély vizsgát.

-Szemtanúja voltam egy motoros balesetnek. Eszméleténél volt a sérült, de sokat számított az, hogy beszéltünk hozzá, megnyugtattuk, mondtuk neki, hogy maradjon fekve, és ne vegye le a bukósisakját. Előjött minden, amit korábban tanultam, és így sokkal nyugodtabban tudtam reagálni. Ha az ember saját gyereke kerül vészhelyzetbe, az biztos sokkal nehezebb, de a tudás, amit itt megszerez, megkönnyítheti a dolgát – teszi hozzá Niki.

-A sérült gyermekekkel kapcsolatban rengeteg vészhelyzet adódhat, hiszen gyakrabban nyelnek félre, vagy tör rájuk egy-egy epilepsziás roham, esetleg lázgörcs. A családok többségében vannak átlagos gyerekek is, és őket is érheti baleset, amikor jó, ha van elsősegélynyújtó ismeretünk – mondja Ömböli Ágnes, az Életfa Csoport egyik alapítója.

– Ez olyan ismeret, amire mindenkinek szüksége lenne, mert bármikor jól jöhet, a hétköznapokban akár a munkahelyünkön, akár otthon. Ha igény is mutatkozik rá és akad forrás, akkor szeretnénk minden évben megszervezni egy ilyen oktatást – teszi hozzá Ágnes.

Tavaly a tanfolyamon húsz család vett részt, de szerettek volna még több tagnak, szülőnek, önkéntesnek és pedagógusnak lehetőséget biztosítani a tanfolyamon való részvételre, ezért pályáztak az Érdi Önkormányzatnál támogatásra és így kerülhet sor az idei elsősegélynyújtó tanfolyam megtartására.

Ottucsák Kristóf, az SOS Elsősegély mentőtiszt hallgatója és mentőse elmondja, hogy a céljuk az, hogy olyan használható elsősegélynyújtó ismereteket adjanak, amit tényleg át tudnak majd a gyakorlatba ültetni a tanfolyam résztvevői.

-Hoztunk magunkkal felnőtt és gyermek ambu babát, és félauhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgata defibrillátort, hogy annak a használatát is el tudják sajátítani. Igyekszünk mindig az adott igényekhez igazodni az oktatáskor, itt most mindig kitérünk arra, hogy gyerek esetén milyen beavatkozásokat tudnak szülőként vagy konduktorként tenni. Például, hogy ha csecsemőt vagy gyermeket kell újraéleszteni a mentők megérkezéséig, akkor a befúvásoknak az ő esetükben sokkal hangsúlyosabb szerepük van, mint a mellkasi kompressziónak, hiszen náluk ilyenkor elsősorban légúti problémával vagy oxigénhiánnyal van dolgunk. Ami fontos, hogy növeljük a bátorságot, hogy ne ijedjenek meg egy ilyen szituációban, hanem merjenek segíteni. A laikus ellátóknál az elsősegélynyújtásnak három alappillére van: a baj korai felismerése, korai segélynyújtás és korai segélyhívás, hogy minél hamarabb megtörténhessen a korai mentőellátás és a kórházba szállítás, illetve a kórházi ellátás – ha erre szükség van – hangsúlyozta a mentős.

A négy órás foglalkozás során a résztvevők megismerkedtek az újraélesztéssel, a légúti idegen testek eltávolításával, a belgyógyászati megbetegedésekkel, az eszméletlen beteg, a traumás sérülések, vérzések és a görcsrohamok ellátásának menetével.

– Sok tévhit kering az emberekben, ezeket is el kell oszlatnunk. Például görcsroham kapcsán számos helyen találkoztunk a sérült szájába bedugott fakanállal vagy pénztárcával, amit azért tettek oda, hogy nehogy lenyelje a nyelvét, pedig a nyelvét nem tudja lenyelni az ember, ez egy tévhit. Mint ahogy az is, hogy égési sérülésre jó vajat vagy tejfölt kenni, ami baktériumforrásként tényleg jó, de másra ebben a helyzetben nem – tette hozzá Ottucsák Kristóf.

A tanfolyamvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy vészhelyzetbe került gyermekek esetében különösen fontos a kommunikáció szerepe, az, hogy beszéljünk hozzájuk, még akkor is, ha esetleg eszméletét veszíti (persze úgy, hogy ez ne menjen közben például a befúvásos újraélesztés rovására).

-Fontos, hogy folyamatosan érezze a szülői támaszt, a szeretetünket a gyermek – tette hozzá Ottucsák Kristóf. – Kutatások igazolták, hogy sokkal nagyobb eséllyel lesz sikeres például az újraélesztés, hogyha miközben a mentőorvos végzi azt, ott vannak a gyermek mellett a szülei is.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email