22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: a fordulás után leállt a Kohász az ÉRD ellen

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: a fordulás után leállt a Kohász az ÉRD ellen

Remek második félidei kezdésének köszönhetően gyűjtötte be a két pontot a Dunaújváros ellen az ÉRD a K&H női kézilabda liga 13. fordulójában. Szabó Edina csapata 29–24-re nyert hazai közönség előtt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Gól itt, gól ott, hiba itt, hiba ott – így indult az ÉRD és a Dunaújváros összecsapása a K&H női kézilabda liga 13. körében, hiszen ugyan a meccs legelején Jovana Kovacsevics révén vezetett az ÉRD, de ezt követően két elhibázott támadás után a DKKA fordított és diktálta is a meccset. Szabó Edina lányai folyamatosan futottak az eredmény után, de mindig egyenlítettek is. A változatos támadásokat produkáló dunaújvárosiak mellett nem pártolt a sors, amikor a meccsbe jól beszálló Monori Orsolya bokája megsérült. “Minket még az ág is húz, gyerekek…” – jegyezte meg az ugyancsak maródi vendég irányító, Szalai Babett.

De a foghíjas keret sem szegte kedvét a vendégeknek, akik Szekerczés Luca hatodik góljával a 24. percben kettővel vezettek (12–14).

A játékrész végén átállt a hét a hat elleni támadásra a vendég csapat, amelyből nem jött ki jól, hiszen Tóth Gabriella saját hatosáról volt eredményes, majd csak kis szerencsén múlt, hogy Marketá Jerábková ne tegye meg ugyanezt a félpályáról, igaz, a szünetbeli egygólos vendég előnyhöz Julie Foggea bravúrja is kellett (13–14).

A fordulás után pedig Ferenczy Fruzsina hetesét és Dombi Luca beállóból eleresztett lövését is védte a francia kapus, amíg támadásban Kiss Nikolett, Szabó Laura, Krpezs- Slezák Katarina és Coralie Lassource is eredményes volt, így megfordította a meccset a házigazda (17–15).

Sőt, ezt az érdi rohamot még György László időkérése sem tudta megállítani, jött is az R-Középtől a “Játszik a csapat!”, amikor öt perc leforgása alatt már a kilencedik érdi gól született meg (22–16).

A következő bő negyedórában mindkét csapatnak megtört a lendülete, s alábbhagytak a gólok is, ám ekkorra már szinte mindenki tudta, mely csapaté lesz a rendkívüli fontos két pont. Az ÉRD remek második félidei kezdésének köszönhetően győzte le 29–24-re az Újvárost.

– Nem feküdt nekünk a Dunaújváros lassító taktikája, amit nagyon ügyesen játszott. Mi szerettünk volna gyors gólokat lőni. A figyelmünk megszakadt és a hosszú támadások végén csak be tudta lőni a gólokat a Dunaújváros. A második félidőben a kapusteljesítmény nagyon jó támpontot adott a játékhoz, a védekezésünk is feljavult, az ebből szerzett labdákkal le tudtuk indítani az ellenfelet és ennek köszönhetően biztos előnyhöz jutottunk. Érdekes meccs volt és érdekes helyzet, mert nem játszottunk nagyon sokáig, hosszú volt a szünet, de jó ritmusban készült a csapat, jól pörgött a társaság és tegnap hihetetlen energiával dolgoztak, egészen extra edzést csináltak, ebből ma nem sok maradt meg… Az érdi lányok nagyot küzdöttek és megdolgoztak ezért a két pontért – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője..

– Jó első félidőt játszott a csapatunk, a második játékrész elején viszont volt egy tíz-tizenkét perces rövidzárlatunk, amit azonnal kihasznált az érdi csapat – kezdte György László, a DKKA mestere. – Ugyan kialakítottunk helyzeteket, de nem tudtuk értékesíteni ezeket. Könnyű gólokat kaptunk, ezáltal hat-hétgólos előnyre tett szert az ÉRD, innentől kezdve nehéz volt visszajönni a mérkőzésbe. Támadásban a hét a hat elleni játékkal próbálkoztunk, amely sikeres volt, közelebb kerültünk az ÉRD-hez, de veszélyt nem jelentettünk rájuk. Ettől függetlenül elégedettek lehetünk, mert voltak jó megoldásaink, a védekezésünk is feszes volt. Annak ellenére, hogy kevesen vagyunk jól küzdött a társaság, ebből tudunk meríteni majd – értékelt a Kohász vezetőedzője.

– Elégedett vagyok a győzelemmel, még akkor is, hogy az első félidőben számos nehézség volt. Kicsit görcsösek voltak a támadásaink, nehezen találtuk a támpontokat. A Dunaújváros pedig nagyon küzdött támadásban és védekezésben, de elégedett vagyok, hogy sikerült megszerezni ezt a két pontot – fogalmazott Julie Foggea, az ÉRD kapusa.

– Az első félidőben csináltunk szép dolgokat mind támadásban, mind védekezésben, így egygólos előnnyel mehettünk a félidőre. Amire számítottunk, az viszont sajnos bekövetkezett, hiszen a második félidő elején olyan hibákat követtünk el, amiből sok lerohanásgólt kaptunk, de pozitívum, hogy a csapat nem rogyott meg és végig helyt állt és egy tisztes vereséget szenvedtünk – így Cifra Anita, a vendégek beállója.

Az ÉRD legközelebb február 3-án, vasárnap 18 órakor lép pályára, amikor az egri Eszterházy SC-t fogadja az ÉRD Arénában.

KÉZILABDA, NB I, NŐK, 13. FORDULÓ
ÉRD–DUNAÚJVÁROSI KKA 29–24 (13–14)
Érd, 1300 néző. V: Herczeg, Südi
ÉRD: Janurik – Krpezs-Slezák 5 (1), Lavko 3, TÓTH G. 4, SZABÓ L. 5, Kovacsevics 2, C. Lassource 3
Csere: FOGGEA (kapus), KISS N. 4, Gávai, JERÁBKOVÁ 3, Simon A., Schatzl Natalie
Edző: Szabó Edina
DKKA: Csapó Kyra – Grosch 3, SZEKERCZÉS 7 (3), Bouti 1, Sirián 1, FERENCZY 5 (1), Kazai 3
Csere: Vártok (kapus), Nick V., Cifra, Molnár B. 1, Monori 2, Dombi, Mihály P. 1
Edző: György László
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–3. 12. p.: 6–6. 18. p.: 9–10. 24. p.: 12–14. 39. p.: 22–16. 42. p.: 23–16. 52. p.: 25–20. 57. p.: 27–23.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 6/4

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő
Szociális Gondozó Központ Házi Segítségnyújtás pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében gondozó munkakör/feladatkör betöltésére.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email