Day: december 2, 2018

Advent első vasárnapján megkezdődött a Szociális Gondozó Központ és az egyházak közös ételosztása. Nemcsak karácsony előtt, hanem február végéig – sőt, ha az idő nagyon hidegre fordul, még márciusban is – meleg ebéddel, kenyérrel, süteménnyel várják a rászorulókat az Emma utca 8. szám alatt, déli egy órától.
December 2-án beköszöntött az advent, azaz a karácsony előtti negyedik vasárnappal kezdődő. és karácsonyig tartó időszak. Ez a négy hét a Messiás születése előtti várakozást idézi – felkészülés a karácsonyra és Krisztus második eljövetelére. Ezen a vasárnapon gyújtottuk meg az első gyertyát az adventi koszorún, amelynek minden gyertyája egy fogalmat szimbolizál: a hitet, a reményt, az örömöt és a szeretetet. Érden hagyománya van a közös adventi gyertyagyújtásnak, ami idén sem maradhatott el.
Megszokott volt az utóbbi években, hogy a Szociális Gondozó Központ munkatársaként Kiss Sándor képzőművészeti tárlatokat szervezett a régi parkvárosi közösségi házba. Legutóbb Bakondi Józsefné szociálpedagógus fotográfiáiból rendezett többcélú kiállítást.