A falra kitett fényképek bevallottan nem művészi alkotások, jelentőségük és funkciójuk azonban akár vetekszik is azokkal. Gecse-Simon Orsolya, a gondozó központ munkatársa fogalmazta meg a jelenlévőknek, hogy a szociális segítőként dolgozók mekkora teherrel a vállukon, s nem kevésbé a lelkükön végzik feladatukat, szembesülnek nap mint nap nehéz sorsokkal, kilátástalannak tűnő életekkel. Ahhoz, hogy ne őrlődjenek föl ebben, nekik maguknak is nagy odafigyelésre van szükségük, ami már lassan kezd ugyan intézményes formát ölteni, de ennek ellenér felbecsülhetetlen értéke van az olyan tevékenységeknek, mint például a fényképezés, de lehet ez bármi más olyan kedvtelés, ami a feltöltődést elősegítheti.

Lényegében ugyanerről szólt Bakondi Józsefné is Kiss Sándorral beszélgetve tanulásról, hivatásról, fotografálásról, méghozzá úgy, hogy a jelen lévő gyerekeknek követhető példát mutasson. Képeiről elmondta, hogy készítésükre nem más ösztönzi őt, mint a szépség fölfedezése egy apró virágban, fában, egy parkrészletben, s az öröm, hogy ezt megörökítheti, és esetleg másoknak is megmutathatja.

A kiállítás december 4-ig tekinthető meg.