A Kárpáti Farkasok és a Magyar Öregfiúk válogatott játékosai szórakoztak az Érdi Jégcsarnok jegén, ahol a két vegyes csapat játszott gálamérkőzést a sportág érdi népszerűsítésének céljából.
Május 23-ától 26-áig tartják az Európai Parlament (EP) tagjainak választását, a tagországok többségében vasárnap lesz a voksolás, de Hollandiában és Nagy-Britanniában már csütörtökön az urnákhoz járulnak a választók.
Január 18-ig érdemes kezdeményezni a januári tanulói bérletek visszaváltását, mert akkor a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz a teljes vételárat visszaadja kezelési költség felszámítása nélkül.
Spéth Gézával, Diósd polgármesterével az ÉrdFm 101,3 munkatársa beszélgetett első sorban arról, hogy mennyire sújtotta a települést a koronavírus-járvány, de szó esett az idei fejlesztésekről és az iparűzési adó csökkentéséről is, sőt a járvány elleni védekezés is szóba került.
Sikeres sorozat utolsó előadását hallhattuk a zenei könyvtárban a Magyar Állami Operaház aranykoráról Clmentis Tamástól, aki azon túl, hogy a dalszínház magánénekese, operanagykövet is egyben, azaz olyan művész, aki az opera műfaját saját tapasztalataira alapozva népszerűsíti.
A két hazát is magának tudó Konrad Sutarski volt a vendége az Érdi Lengyel– Magyar Kulturális Egyesületnek a városi könyvtárban, ahol a szerző Lengyelország története magyar vonatkozásokkal című könyvét mutatták be. A szerzővel Bazsóné Megyes Klára, az egyesület elnöke beszélgetett.
Korábban beszámoltunk arról, hogy az Európai Gyógyszerügynökség forgalmazásra ajánlotta az Európai Unióban a Moderna koronavírus-vakcináját. Ma megérkezett belőle az első adag Magyarországra.
Az Érdi Televízió riportere Kürti István rendőr alezredest, a Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjét kérdezte arról, mire figyeljünk, ha hideg, havas időben ülünk autóba.
Tavaly óta városunk értékeinek gyűjteményét egy, a hazánkban is különlegességnek számító Érdikum gazdagítja: Somfai Péter táncművészete. Csaknem két évtizeddel ezelőtt még egy olyan tizenhat éves gimnazista fiú ült velem szemben, aki az ír sztepptáncban elért kezdeti sikereiről számolt be lapunknak.
A Kőrösi iskola adott otthont szombaton a „Tiszán innen, Dunán túl” országos népdaléneklési minősítő verseny döntőjének. Az egész napos megmérettetés védnöke Sebestyén Márta népdalénekes volt, aki maga is részt vett a zsűrizésben. A megmérettetésre 480 gyermek érkezett 15 megyéből és a fővárosból.