Vádat emeltek egy férfi ellen, aki egy kaparós sorsjegy miatt ölte meg a kollégáját tavaly márciusban. A két ember egy érdi házban lakott, a vita pedig egyik éjjel tört ki azon, hogy kié a sorsjegy nyereménye. Hiába hívták a szomszédok a rendőröket, az áldozat életét már nem sikerült megmenteni.
Legutóbb néhány hete, a Tiszakécskén rendezett Európa-bajnokságon, 65 és fél kilóval mérlegelve, masters 1 kategóriában sikerült új magyar csúcsot teljesítenie, 142,5 kilogramm súlyt emelt fekve. Tavaly egy hónap alatt két világbajnokságon indult, és mindkettőn első helyezést ért el.
39-19-re győzött a junior magyar női kézilabda-válogatott az Érden rendezett Négy Nemzet Tornája nyitónapján. A találkozón végig nagy fölényben volt a hazai csapat, amely magabiztos és rendkívül hatékony játékkal alakította ki a húsz gólos különbséget.
Már kapható a gyógyszertárakban az első otthoni covid-gyorsteszt. Felhívtunk pár érdi patikát, megérdeklődtük, mennyire kelendő ez az ujjbegyvérrel működő teszt, és - ami szintén fontos információ - mennyibe kerül. Az árak ugyanis jelentősen eltérnek.
Csupán 578 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma keddre, viszont az elhunytaké is nőtt, a február elsejei 54-ről 78-ra. Összesen 369 288 fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 268 803 ember már meggyógyult.
A Kelenföld-Százhalombatta vonalszakasz vasúti pálya és kapcsolódó létesítmények korszerűsítése elnevezésű beruházás miatt ideiglenesen lezárják a Nagytétényi utat a Budatétényi sorompó környezetében.
A szociális juttatásokban részesülők körének bővítéséről, a Móra Ferenc Általános Iskola megújulásának tervezési folyamatában való segítségnyújtásról, illetve az útkoncepcióról is szavazott a képviselő-testület. Közgyűlési összefoglaló.
Az Érdi VSE két tollaslabdázója négy kategóriában vett részt az U19-es korosztály szegedi Károlyi Ákos Kupáján, ahol Kis-Kasza Miklós férfi és vegyespárosban is dobogóra állhatott.
A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség felvételt hirdet beosztott tűzoltó munkakör betöltésére. Minden olyan érdeklődő jelentkezését várják, aki elkötelezett a hivatásos szolgálat iránt. A tűzoltó szakképzés öt hónapig tart.
Az edzői várakozást is felülmúlva szerepeltek az érdi úszók a serdülő országos bajnokságon. A kecskeméti versenyen hat alkalommal álltak dobogóra Magó Gábor tanítványai, ami a jól sikerült felkészülésnek is köszönhető.