Már közel két hónapja elérhetőek a személyi jövedelemadó-bevallás tervezetek, melyek postázását április 15-ig lehetett kérni. A tervezetet – ha nem szükséges kiegészítés, módosítás hozzájuk – május 20-tól bevallássá válnak.
Vid Natasa öt éve él Érden, pszichológusként dolgozik, nemcsak itt, hanem Budapesten is, úgyhogy buszozik, vonatozik. Ezzel nyilván nincs egyedül, az ő helyzete mégis egyedi, Natasa ugyanis kerekesszékes. Munkájáról, mindennapjairól, no meg az akadálymentesítésről beszélgettünk...
Partiumban, Nagyváradon született, élt, mígnem egy sorsfordító pillanatban, 1992-ben fogta a négy iskolás leányát és Magyarországra, majd Érdre jött újságot írni, könyveket szerkeszteni, környezetet védeni, népművelést gyakorolni, színjátszó kört alapítani – tenni azért a közösségért, ami befogadta.
A május 10-i héttől újra lehetnek nyugdíjasklubok és kisgyermekeknek szóló foglalkozások a Szepes Gyula Művelődési Központban – tudta meg az Érd Tv Wolf Katától, a Művelődési ház igazgatójától, aki beszélt a nyárra tervezett eseményekről és az újraindulás részleteiről is.
Rusvai Miklós virológus adott interjút az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában. A szakértőt többek között az indiai kettős mutánsról, a Sinopharm és AstraZeneca-vakcinákról és az esetleges 3. körös oltásról is kérdezték.
Hogyan viselkedjünk, ha egy autista kisgyermekkel vagy felnőttel találkozunk? Tudunk vele kommunikálni? És ha igen, hogyan? Erről szólt Csuhanicsné Bakos Ildikó gyógypedagógus előadása.
Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya rongálás vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik 2020. január 1-jén 5 óra és 5 óra 30 perc közötti időben egy érdi bevásárlóközpont lépcsőházának falait, a kukákat, valamint a tűzoltó készülékeket is megrongálták.
Mint beszámoltunk róla, május 3-tól újraindulhat az egynapos sebészeti ellátás. Bárány Zsolt, a dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója közölte, az ellátás védettségi igazolvánnyal, ennek hiányában negatív PCR-teszttel és gyorsteszttel vehető igénybe.
A középfokú köznevelési intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányainak eredményes befejezésének segítésére, a rendőri pálya választásának ösztönzésére hirdetett pályázatot a 2021/22-es tanévre a Pest megyei Rendőr-főkapitányság.
Nyílik a hóvirág és a csillagvirág, amit bárki, bármikor megcsodálhat maga is a Beliczay-szigeten, de ha szombaton 10-től teszi ezt, akkor Kecskés Ferenc botanikus szakavatott vezetésével lehet része ebben az élményben. Vagy a Cinege tanyára is el lehet látogatni bocinézőbe.