Május 20-ig lehet javaslatot tenni az Érd Legösszetartóbb Osztálya díjra, melyre a felső tagozatosok és középiskolás osztályok nevezhetők, míg május 30-ig várják az ajánlatokat az alsósoknak, felsősöknek és középiskolásoknak szóló Pócsi Dóra-díjra, melyre már a térségből is várnak jelölteket.
Széllökés veszélye miatt másodfokú, narancsriasztást adott pi Pest megye területére is az Országos Meteorológiai Szoglálat. Az érintett területen a várt legerősebb széllökések a 90 km/h-t is meghaladhatják.
A régi iskolai ki mit tudok hagyományait eleveníti fel 2007. óta a VMG diákgálája. A belépő- és támogatójegyekből befolyt összeg az intézmény alapítványát gyarapítja, amely ösztöndíjjal segíti a nehezebb helyzetben élő tanulókat.
Sűrű hétvégéje volt a Masters Sportegyesület akrobatikus rock and roll versenyzőinek. Az új idényre némileg átalakult csapatok és párosok kickdance és területi bajnokságon, a kisgyerekek pedig klubok közti versenyen bontogatták szárnyaikat.
Az elmúlt napokban 3 véradást tartottak a térségben, de mint Sebők Krisztinától, a Vöröskereszt területi munkatársától megtudtuk, a vártnál kevesebben, összesen 110-en adtak vért. Legközelebb május 13-án csütörtökön 13 és 18 óra között a százhalombattai Barátság Kulturális Központban lesz véradás.
Már az orosz Szputnyik V oltóanyagra is foglalhatnak időpontot az eeszt.gov.hu oldalon az oltásra regisztrálók – közölte Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos az Operatív Törzs tájékoztatóján hangsúlyozta, az AstraZeneca és Sinopharm-vakcinákra is lehet időpontot foglalni.
A Budapesti Honvéd SE érdi vízilabda szakosztályának serdülő együttese a felsőházi rájátszásban az Oázis SC-t öt góllal, a 2006-os korosztály pedig az UVSE II-t tizenegy találattal győzte le.
Az időben felfedezett emlőrák jó eséllyel gyógyítható, és hazánkban a leginkább érintett korosztály számára ingyenes szűrési program működik. Azok az érdi 45–65 éves nők, akiknek az utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt két év, névre szóló meghívót kapnak.
Még a Magyar Költészet Napja alkalmából indított kezdeményezést a törökbálinti Csupaszív Kétnyelvű Óvoda. Az akcióban a gyermekek megoszthatták kedvenc verseiket, melyekhez szép rajzokat készítettek. Ezeket pedig a Baross utcai és Köztársaság téri intézmények kerítésén állították ki.
Május 7-én, pénteken ismét emelkedik a benzin és a gázolaj literenkénti ára. A holtankoljak.hu közlése szerint mindkét üzemanyagtípus 5-5 forinttal lesz drágább péntektől, így a benzinért literenként 431, a gázolajért 428 forintot kell fizetni.