A Sóskútra tervezett akkugyárral kapcsolatban hirdetett lakossági fórumot jövő szerdára Csőzik László.
Megakadályozhatja ezt a májusra kiírt helyi népszavazás? Van bármilyen jogi lehetőség ezt megtorpedózni?
Csőzik László, Érd polgármestere a budapesti agglomeráció öt másik településének vezetőjével levélben fordult a kormányhoz.
Jelentős mennyiségű szén-dioxid és magzatokra veszélyes oldószer is bekerült a gödi levegőbe.
Oda költöztették az érdi védőnőket, ahol a Fidesz polgármesterjelöltjének egyesülete működik.
Február 28-án 18 órakor a Szepes Gyula Művelődési Központban az érdiek is tiltakoznak a beruházás ellen.
Most rajtunk, érdi polgárokon a sor, hogy javaslatokat tegyünk, milyen fejlesztések történjenek a városban.
A kegyelmi botránytól hangos elmúlt két hétben az érdi Kardosné Gyurkó Kata többször is az országos sajtó reflektorfényébe került.
A karitatív akcióban délelőtt 11 és délután fél 6 között lehet részt venni a Felső utcában.
Egyre több a soron kívüli beutalóval érkezők száma, megint nő a tömeg a szakrendelőben.