A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség felvételt hirdet beosztott tűzoltó munkakör betöltésére. Minden érdeklődő jelentkezését várják, aki elkötelezett a hivatásos szolgálat iránt.
A tervek szerint újranyitják a forgalom előtt a Városkapu utat Százhalombattán – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A Semmelweis-nap alkalmából köszöntötte a város egészségügyi dolgozóit Csőzik László. Mint közösségi oldalán írja, elismerésre méltó módon kezelték azt a kihívást, ami elé a Covid második és harmadik hulláma állította őket. Az elmúlt másfél év városunk hőseivé emelte az egészségügyi dolgozókat.
Elektromos BMW kanyarodott egy Suzuki elé az Iparos utcában.
A nyári szünet beköszöntével, nagyobb valószínűséggel keresnek kalandot fiatalok a vasúti töltéseken, álló szerelvényeken. Ez azonban az üzemi területen nem csak tilos, de önmagukra, az utasokra és a vasúti közlekedésre nézve is életveszélyes lehet – figyelmeztet a MÁV.
A 28 éves Fürjes Ádám Taksonyon keresztül Dorogról, a 18 éves Földesi Dominik a Budapesti Honvéd-Magyar Futball Akadémiáról, Honti Attila pedig Dunaharasztiból igazolt az Érdi VSE-hez. Utóbbi harmadszor írt alá Limperger Zsolt csapatánál. A klub honlapján közölt miniinterjút az érkezőkkel.
Ha más ember részére, tajszám bemondásával szeretnénk gyógyszert kiváltani, a patikusnak ellenőriznie kell a kiváltó személyazonosságát, és rögzítenie a nevét, valamint az igazoló okmány számát. Ez utóbbi lehet személyigazolvány, útlevél vagy vezetői engedély.
Erre Bárány Zsolt főigazgató hívta fel a páciensek figyelmét az intézmény közösségi oldalán.
Az eredeti tervek szerint július elsején kezdődtek volna meg a közös edzések Érden, ám a Váci NKSE-nél regisztrált tíz koronavírus-fertőzött után az ÉRD női kézilabda csapatánál is mindenkit teszteltek, s csak ezután kezdhették meg a felkészülést Horváth Rolandék.
Várhatóan heteken belül átadják a Csalogány utcai P+R parkolót Érd állomásnál; a műszaki átadás-átvétel már folyamatban van. Ez még csak részátadás lesz, ugyanis a sínek túloldalán, a Tolmács utcában a parkoló még nincs kész, műszaki okok miatt csúszik a befejezése.