Krasznahorkai (és előtte több százan) is megmondták, hogy "az állatok szeretete az egyetlen olyan szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik". Mert feltétel nélküli, önzetlen és örök. Fényt visznek az ember mindennapjaiba, ha kell, megvigasztalnak a bánatban. De ne feledjük, onnantól kezdve, hogy megszelídítettük, otthonunkba engedtük őket, ki vannak szolgáltatva nekünk. Háláljuk hát meg azt a sok jót, amit adnak nekünk, és viszonozzuk ezt szeretettel, gondoskodással, figyelemmel, felelősségvállalással. Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját.
A Margón nem. Október 18-án indul és 21-éig, vasárnapig meg sem áll a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a Várkert Bazárban, ahol idén a szervezők negyven kiadó legfrissebb könyveivel, hat külföldi íróval, 5 színpadon több, mint 100 programmal várják az irodalom szerelmeseit, hogy bebizonyítsák, az irodalom nagyon is tud közösségi műfaj is lenni.
Tárnok szélén 4 éve működik az Eb Árvaház, ahol csaknem félszáz kutyus várja gazdáját, és ahol lelkes gondozók és állattrénerek dolgoznak azon, hogy rehabilitálják ezeket az állatokat, mert sokan, akik idekerülnek, ahhoz vannak hozzászokva, hogy bántják őket. Itt megtanulhatják legyőzni félelmeiket, és újból bizalommal közeledni az emberek felé még mielőtt új gazdit és otthont találnának maguknak.