József Attila születésének 115. évfordulója alkalmából kihívásra invitálja a versbarátokat a József Attila Emlékhely. A kezdeményezésben résztvevők maximum ötperces videókat küldhetnek be, melyeket május 11-ig várnak, 12-től pedig a videókat az Emlékhely Facebook-oldalán teszik közzé.
Csütörtökön tárgyalta az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága az LMP által benyújtott törvényjavaslatot, amely azt rögzítené, hogy veszélyes üzem lakott terület közvetlen közelében ne épülhessen az ott lakók beleegyezése nélkül. A törvényjavaslatot a bizottság nem támogatta.
A közbeszerzési eljárás lezárultával aláírásra került a város vadonatúj bölcsődéjének kivitelezési szerződése, így az építkezés akár néhány héten belül elindulhat-olvasható Elek Sándor, Törökbálint polgármesterének Facebook bejegyzésében.
A Sárd utcát a Kis-Duna utcával összekötő szakaszon épül járda, melyet az önkormányzat az Országos Mentőszolgálattal, az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítvánnyal és Balogh Csaba önkéntes vállalkozó összefogásával valósít meg.
Megújultak a Beliczay-szigeten a Tőzike tanösvény táblái, az erdei tornapálya eszközei és a pihenőhely bútorai is - tudatta közösségi oldalán Tetlák Örs alpolgármester.
A Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény segíti azokat, akiket a szakrendelőben oltottak be, hogy olyan oltási igazolást kapjanak, amely angol nyomtatványon bizonyítja, hogy mindkét oltáson átestek.
Május végéig jelentkezhetnek a koronavírus-fertőzésből gyógyultak plazmadonornak - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) csütörtökön az MTI-vel. Eddig ötezer koronavírus-fertőzésből gyógyult jelentkezett plazmadonornak,
Zoli 41 éves, Tárnokon él feleségével, Nikivel és gyermekeikkel. Két éve a nyirokrák egy ritka fajtájával küzd. Az itthoni gyógymódok nem működtek, egyetlen utolsó remény maradt a számára: egy külföldi kezelés, amire még januárban utazott el.
Május 3-án várhatóan tetőzik a járvány, május 4-én elkezdődnek az érettségi vizsgák. E két nap csak a naptárban váltja egymást, a valóságban egymásba kulcsolódnak. Megkérdeztük a közoktatás néhány szereplőjét, mire számítanak, milyen kimenetele lehet ennek az egésznek.
Mit tehetünk, ha két oltás után sem alakul ki a védettségünk? Kaphatunk harmadikat? És milyet kérjünk? Létezik, hogy akkor sem leszünk védettek? Lesz-e negyedik hullám, és mit tehetünk ellene? Rusvai Miklóssal beszélgettek kollégáink a Bundáskenyérben.