Szedd magad a cseresznyét az Elvira Majorban

Szedd magad a cseresznyét az Elvira Majorban

Az akció pénteken 13 és 17 óra között, szombaton pedig 8 és 17 óra között tart, a cseresznye kilójáért 700 forintot kell fizetni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A szervezők  kérik, hogy a látogatók szedőedényt és létrát hozzanak magukkal, illetve lehetőség szerint pontos összeggel, vagy apróval készüljenek a fizetéskor.

(Szedés közben természetesen enni is lehet.)

További cikkeink

Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email