22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: az idő segít az ÉRD-nek

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: az idő segít az ÉRD-nek

Nem véletlen, hogy legutóbbi négy bajnoki mérkőzését megnyerte az ÉRD női kézilabdacsapata. A vezetőedző, Horváth Roland szerint ez nagyban köszönhető az idő múlásának, na meg annak, hogy a csapat edzéseit november óta nem törte meg a koronavírus.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Már a nyári felkészülés alatt és azóta többször is hangsúlyozta Horváth Roland, hogy az új szezonra újjáépülő ÉRD-nek sok időre van szüksége, hogy jöjjenek az eredmények.

Nos, az ÉRD októberben és novemberben két alkalommal is karanténba került. December óta viszont szinte végig együtt tudtak dolgozni a játékosok, akik egyre inkább csapattá érnek.

„Az idő mindenféleképpen nagyon fontos. A nyár óta eltöltött idő szépen lassan kezd beérni. Bármennyire is akarjuk siettetni ezt a dolgot, az időről kell beszélnünk, mert ahogy egyre többet dolgoznak együtt, az szépen formálja a csapatot” – húzta alá Horváth Roland, minek köszönhető, hogy egymás után három idegenbeli bajnokit nyert meg az ÉRD, miközben a Magyar Kupában a Békéscsabát is kiejtette.

A vezetőedző kiemelte, maximálisan kalapot emel a játékosok előtt, mert nagyon kevés érett, felnőtt játékossal rendelkeznek, ennek ellenére azokat a meccseket hozta a csapat, amiket kell.

Az ÉRD pedig kellő önbizalommal várhatja a február 24-i, Siófok elleni mérkőzést is. De elég-e az önbizalom és egy jó felkészülés a Balaton-partiak ellen?

„Mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a Siófokot megverjük, de ha megnézzük a két csapat játékoskeretét, akkor elég nagy a különbség. Ettől függetlenül én biztos vagyok benne, hogy a lányok kellő önbizalommal lépnek pályára és mindent megtesznek a győzelem érdekében, de nagyon nehéz dolgunk van, mert egy jó csapatról beszélünk” – fogalmazott.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email