22_03_29_erdmost_nincskep

Majdnem halálra verte a szomszédasszonyt a Pest megyei férfi

22_03_29_erdmost_nincskep

Majdnem halálra verte a szomszédasszonyt a Pest megyei férfi

Emberölési kísérlettel vádolják azt a 47 éves férfit, aki majdnem halálra verte a szomszédját 2019-ben. Az asszony fejét ököllel sorozta, megrúgdosta és egy fadarabbal ütötte.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– Meghívó nélkül érkezett szomszédja telkére 2019. május 2-án kora délután a 47 éves férfi. Egy szót sem szólt, csak nekiesett az udvaron kertészkedő nőnek – írja a police.hu. A közlemény szerint a férfi ököllel sorozta a nő fejét, az arcát, majd lenyomta a földre és egy keze ügyébe került fadarabbal többször lesújtott rá.

– Az áldozat hiába próbált védekezni, erőfölényben lévő támadója nem hagyta abba,
ELHAJÍTVA A FADARABOT RUGDOSNI KEZDTE AZ ASSZONY HÁTÁT, MAJD ÁJULÁSIG FOJTOGATTA.
A magatehetetlen sértettet aztán sorsára hagyta és elmenekült – írják.

Évek óta perben áll a nővel
Az áldozatra ismerőse talált, majd hívta a mentőket és a rendőrséget. A nő súlyos sérülésekkel, orrcsonttöréssel, arccsonttöréssel és bordatöréssel került kórházba.

Az orvosszakértői vélemény szerint azonban

AZ ERŐBEHATÁSOK MÓDJÁT ÉS NAGYSÁGÁT FIGYELEMBE VÉVE KOMOLYABB SÉRÜLÉSEKNEK, AKÁR A SÉRTETT HALÁLÁNAK IS FENNÁLLT A REÁLIS VESZÉLYE.

– A fojtogatás közben eltörhetett volna a gégeporc, vagy elzáródhatott volna a légút, ezért emberölés kísérletére módosították a bűncselekmény minősítését, a nyomozást átvették a megyei rendőrök – írják a közleményben.

A brutális támadással meggyanúsított, az áldozattal évek óta perben álló 47 éves szomszéd tagadta a bűncselekmény elkövetését. Védekezése szerint otthon sem volt, csak akkor ért haza, amikor az asszonyt elvitte a mentő. A nyomozás adatai azonban cáfolták védekezésének részleteit.

– A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a 47 éves férfivel szemben emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek – zárul a rendőrség közleménye.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email