zaportarozo_hattyu_2

Futás a gyerek után a Papi Földeken

zaportarozo_hattyu_2

Futás a gyerek után a Papi Földeken

Április 15-én futóversenyre várják a kisgyerekes családokat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A szülők, de főként a kisgyerekes szülők jól tudják, hogy van az az időszak, amikor másból sem áll az élet csak, hogy rohangál az ember az örökmozgó, ráadásul még nem nem túl biztos lábakon álló gyerek után. Ennek apropóján merült fel a gondolat a Diósdi Földön Futók Sport Egyesület tagjaiban, hogy a sokszor „céltalan futkározásból” akár célirányos futást is lehetne csinálni, ezért most szombatra meg is hirdették a „Futás (a) gyerekek után” eseményt.

Mint azt a szervező, Hernádi Brigitta az Érd FM kérdésére elárulta, a program elnevezése kétértelmű, hiszen egyrészt a szülő elég sokat fut a gyereke után, másrészt arra is szeretnének utalni vele, hogy családosként sem kell feladni ezt a hobbit.

Amennyiben az időjárás nem szól közbe, a futás április 15-én szombaton 10 órakor indul a Papi Földeken, egészen pontosan a hattyú szobortól.  Mindössze egy kört tesznek meg a tó körüli pályán, és mivel nem klasszikus értelemben vett futásról van szó, ezért rollerrel, futóbiciklivel, kismotorral vagy akár babakocsival is rajthoz lehet állni.

A programmal kapcsolatos friss információról Diósdi Földön Futók Facebook oldalán érdemes tájékozódni.

És, hogy hosszabb távon mit terveznek még a szervezők, arról az alábbi  interjúból többet is megtudhat.

Fotó: Facebook/Diósdi Földön Futók, Pexels

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email