akrobatikustorna_1_1213

Akrobatikus torna: ezúttal a pontszámokon volt a hangsúly

akrobatikustorna_1_1213

Akrobatikus torna: ezúttal a pontszámokon volt a hangsúly

Bár az Érdi Torna Club öt egysége három arany- és két ezüstéremmel zárta a szezonnyitó Balance Kupát, Baloghné Papp Ildikó szakosztályvezető szerint a kis indulói létszám miatt ezúttal a pontszámokon és a gyakorlatok kivitelezésén volt a hangsúly.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hosszú, bő féléves kihagyás után, számos változást követően, sérülés miatt megcsappant létszámmal, végül öt egységgel vett részt a 2022-es év első pontszerző versenyén, a Budapesten rendezett Balance Kupán az Érdi Torna Club.

“Egészen jól sikerült a verseny. Elsősorban most nem a helyezés volt a lényeg, hanem az, hogy az új gyakorlatokat hogyan tudják versenyhelyzetben előadni a gyerekek. Nagyon kevesen indultak, úgyhogy maga az eredmény végül az öt egységből három arany- és két ezüstérem lett, de ez annak is köszönhető, hogy ennyire kevés ellenfél volt. Ellenben nagyon örültem a gyerekek által elért pontszámoknak, hiszen az volt a cél, hogy olyan gyakorlatok legyenek, melyek előremutatnak az országos bajnokság irányába”

– értékelt Baloghné Papp Ildikó, aki a verseny előtt lapunknak ismertette, a Balance Kupán csak koronavírus tesztelés után lehetett részt venni.

“Két egységnél volt kisebb rontás, viszont a három aranyérmes egységnél nem – ennek nagyon örültem. Teljesen meg vagyok elégedve, hiszen a gyerekek is élvezték a versenyt, pedig sokat hagytak ki a tavaly júniusi ob-döntő óta. Ennek fényében különösen jó, hogy ennyire ügyesek voltak”

– húzta alá a szakosztályvezető.

Az Érdi Torna Club egységei közül Tóth Enikő, Csurgai Jázmin és Kovács Csenge gyermek hármasa, Sárdi Borbála, Bednarik Léna és Jedzinák Bernadett youth triója, illetve Balogh Máté és Töpler Natasa 11-16-os korosztályban szereplő vegyespárosa is aranyérmes lett, míg Katona Lilla és Kozma Dorottya serdülő párosa és Verbinyecz Dániel, illetve Aranyosi Zselyke youth vegyespárosa a dobogó második fokára állhatott fel.

A következő pontszerző versenyt, a Grasi Kupát április elején rendezik Gödöllőn. Baloghné Papp Ildikó elmondta, addig van, akinek bele kell nyúlniuk a gyakorlatába, mert most látszott, milyen elemeket kell csinosítaniuk.

Az Érdi Torna Club eredményei a Balance Kupán
gyermek hármas:
 1. Tóth Enikő–Csurgai Jázmin–Kovács Csenge
serdülő páros: 2. Katona Lilla–Kozma Dorottya
youth hármas: 1. Sárdi Borbála–Bednarik Léna–Jedzinák Bernadett
youth vegyespáros: 2. Verbinyecz Dániel–Aranyosi Zselyke
11-16 age group vegyespáros: 1. Balogh Máté–Töpler Natasa

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email