22_03_29_erdmost_nincskep

Úszás: Ángyán arannyal kezdte a serdülő ob-t

22_03_29_erdmost_nincskep

Úszás: Ángyán arannyal kezdte a serdülő ob-t

Óriási egyéni csúccsal lett aranyérmes a debreceni serdülő országos bajnokság nyitónapján 200 méter pillangón az Érdi Vízisport Kft. korosztályos válogatott tehetsége, Ángyán Máté, aki 1,24 másodpercet faragott eddigi legjobbján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ángyán kiváló formának örvend, hiszen saját korosztályának országos bajnokságára az eggyel nagyobbak, az ifik ob-jával és egy belgrádi nemzetközi versennyel is készülhetett, melyet remekül használt ki és ezúttal már megelőzte a győri Kennedy Valér Hubát, aki mögött Belgrádban még ezüstérmes lett.

Rajta kívül Poteczin Dániel ugyanebben a számban B-döntőbe verekedte magát, ahol végül hetedik helyen végzett, míg 1500 gyorson a 11. helyet szerezte meg.

Utóbbi számban a kiváló nevezési idővel rendelkező Tohl Dániel is kimagaslóan teljesített, hiszen a júliusi kaposvári ifi ob-n úszott rekordján több mint 12 másodpercet javítva végzett hatodik helyen.

A verseny részletes eredményei ide kattintva érhetőek el!

Az Érdi Vízisport Kft. eredményei a országos serdülő bajnokság 1. napján
Ángyán Máté (2005):
200 m pillangó 1., 2:02,81
Bencsik Emil Henrik (2005): 100 m mell 35., 1:14,18; 100 m hát 26., 1:04,64
Jánosi István Márk (2005): 50 m gyors 52., 0:26,53
Poteczin Dániel (2006): 200 m pillangó B-döntőben 7., 2:16,05; 1500 m gyors 11., 16:56,07
Pozsonyi Kitti (2006): 200 m pillangó 29., 2:32,38; 800 m gyors 28., 9:52,57
Simon Korina (2007): 100 m hát 34., 1:11,75; 50 m gyors 82., 0:30,11
Tohl Dániel (2005): 50 m gyors 62., 0:26,88, 1500 m gyors 6., 16:15,16

Az Érdi Vízisport Kft. indulói a serdülő országos bajnokságon, Debrecen, 07.28-31.
Ángyán Máté (2005):
200 m vegyes, 400 m vegyes, 50 m hát, 100 m pillangó, 200 m pillangó
Bencsik Emil Henrik (2005): 100 m hát, 100 m mell, 400 m gyors, 400 m vegyes, 200 m mell, 200 m gyors
Gasparics Zalán (2007): 50 m mell
Jánosi István Márk (2005): 50 m gyors, 100 m hát, 50 m pillangó, 100 m gyors, 200 m hát, 50 m hát
Poteczin Dániel (2006): 200 m pillangó, 1500 m gyors, 400 m gyors, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 100 m gyors, 200 m gyors, 100 m pillangó
Pozsonyi Kitti (2006): 200 m pillangó, 800 m gyors, 400 m gyors, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 100 m gyors, 200 m gyors, 100 m pillangó
Simon Korina (2007): 50 m gyors, 100 m hát, 400 m gyors, 50 m pillangó, 200 m hát, 200 m gyors, 50 m hát
Tohl Dániel Antal (2005): 50 m gyors, 1500 m gyors, 400 m gyors, 200 m hát, 800 m gyors
4×200 m férfi gyorsváltó
4×100 m férfi vegyesváltó

 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email