22_03_29_erdmost_nincskep

Új egészségközpont Sasvárosban

22_03_29_erdmost_nincskep

Új egészségközpont Sasvárosban

Átadták a Sasvárosi egészségházat, amely hamarosan két háziorvosi, két gyermekorvosi rendelővel, egy fiókgyógyszertárral, három védőnői szolgálattal, egy körzeti megbízotti irodával és egy közösségi térrel nyitja meg kapuit. Ezzel Érd egészségügyi programja befejeződött – fogalmazott a polgármester.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ünnepélyes keretek között adták át a Fehérvári út és a Bagoly utca sarkán felépült egészségközpontot, amely a leromlott állapotú Bagoly utcai rendelőt váltja ki. A modern intézmény Staud József gyermekorvos nevét viseli majd.

– Az érdi egészségügyi intézmények az elmúlt 10 esztendő alatt sorra megújultak, újak épültek, mind a szakrendelő, mind a háziorvosi rendelők tekintetében új és modern körülmények között tudnak dolgozni az egészségügyi dolgozók, illetve gyógyulni az arra rászorulók. Én azt hiszem, hogy a szakrendelő mellett ez az egyik utolsó állomása az átadások sorának. Az egészségügy Érden teljes mértékben a mai követelményeknek megfelelő – fogalmazott köszöntőjében T. Mészáros András polgármester. Mint mondta, a 90-es években épült, már elavult Bagoly utcai orvosi rendelőt nem volt értelme felújítani, így 2015-ben egy új építése mellett döntöttek. 

Tekintse meg az eseményen készült fotóinkat:

A polgármester kifejtette, hogy ez a ház azért is fontos, mert nemcsak a két háziorvosi rendelő, a két gyermekorvosi rendelő és a három védőnői szolgálat fog majd itt működni, hanem itt lesz a körzeti megbízotti iroda is, ami a környék közbiztonságáról gondoskodik majd, illetve egy fiókgyógyszertár is nyílik itt, ami pedig megkönnyíti a gyógyszerek kiváltását azoknak, akik a rendelőkben megkapják a recepteket. T. Mészáros András arról is beszámolt, hogy az épület emeletén egy 200 négyzetméteres közösségi teret is építettek, amelyet az itt lakók használhatnak majd.

– Én úgy érzem, hogy ez az épület a madárneves utcák alközpontjává tud majd válni. Az elmúlt években a város számára nagyon fontos dolgokat hoztunk létre, az ellenfél pedig javaslatokkal él a választási kampány során. Kampányukban szinte lemásolják a Modern Városok Programjának azt a részét, amit mi folyamatosan hajtunk végre. Szociális Gondozó Központot ígérnek az időseknek és a rászorulóknak, de a Topoly-Tállya utca sarkán már folyik a kivitelezés. Új rendelőket ígértek a betegeknek, most adjuk át épp a Sasvárosi egészségházat. Új oktatási-nevelési intézményeket is ígérnek az itt élő gyermekeknek, éppen az elmúlt napokban raktuk le az alapkövét három oktatási intézménynek. A következő években tovább kell folytatni ezt az építkezést, hiszen hamarosan 90 ezren leszünk Érden és erre a létszámra kell terveznünk egyebek között bölcsődét, óvodát, iskolát, orvosi rendelőt. Ezt szeretnénk folytatni a következő öt évben is – emelte ki a polgármester. Hozzátette: a legfontosabb prioritást a lakóutak megépítése jelenti, erre dolgozták ki a Késő Géza Közmű-, és Közlekedésbiztonsági Programot és ennek lépéseit egyeztetik az illetékes miniszterekkel, hogy Érd megkaphassa a 60 milliárd forintot az utak befejezésére. 

Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy Érd az elmúlt években elindult a dinamikus fejlődés útján.

– Amióta 2006-ban a polgári irányzatú városvezetést választották meg, azóta Érden épül-szépül minden, ami fontos az itt élők számára. Korábban erősen elmaradott intézményhálózattal rendelkezett a város, ezen kellett javítani, ehhez kellett az is, hogy a magyar kormány megfelelő módon támogatni tudja a települést. Az önkormányzat és a kormány együttműködése azt eredményezte, hogy előbbre tudtunk lépni. Ehhez az is kellett, hogy az ide érkező forrásokat a város vezetése célszerűen, jogszerűen, hatékonyan tudja felhasználni – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Az épület tervezőjétől, Helfrich Szabolcs építésztervezőtől megtudtuk, hogy a védőnői szolgálat a földszinten kap helyet a fiókgyógyszertárral és a gyermekorvosi rendelőkkel együtt. Az emeleten várják a felnőttorvosi rendelőbe érkező betegeket, illetve a körzeti megbízotti iroda is ott nyit majd meg a közösségi térrel együtt. A jövő hét folyamán a berendezések is megérkeznek, így hamarosan megnyithat a rendelő, melynek várói 15-20 fő egyidejű várakozását teszik lehetővé. 
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email