22_03_29_erdmost_nincskep

Szomszédolós szombat

22_03_29_erdmost_nincskep

Szomszédolós szombat

Bár egymás mellett élünk, egyre kevésbé van időnk arra, hogy megismerjük egymást. Ezen is akar változtatni a szomszédünnep, amit - ebben a formájában - most először tartottak meg Érden. Azt, hogy igény van rá, mi sem bizonyítja jobban, hogy csaknem 30 utcában szomszédoltak az érdiek már most.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Takács Éva szervező elmondta: a kezdeményezés, hogy az egymás mellett élők jobban megismerhessék egymást Franciaországból indult, Magyarországon pedig Pécsett volt először ilyen program 2010-ben. Akkor a szervezőnek annyira megtetszett az ötlet, hogy a Nyomdász utcában azóta évről-évre meghívta saját szomszédait egy hasonló összejövetelre. Aztán az évek alatt arra gondolt, Érd kertvárosias jellege miatt kiterjeszthetnék a programot az egész városra.

Az előzmények közé tartozik persze a Czabai kert is, ahol 16 éve hívták össze az ott élőket, vagy az Alsó utca, ahol jó másfél évtizede rendezik meg az utcabált. Az idei szomszédünnep különlegessége abban állt, hogy az egész városra kiterjesztette a szervező a felhívást: Nyissunk Egymásra – és ismerjük meg az utcánkban lakókat! 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email