Nemrég Lázár Ervin meséket olvastatok fel a fővárosban hét helyszínen egy időben. Miért csatlakoztál a kezdeményezéshez?
Lázár Ervin meséi örökérvényűek, elképesztő a humoruk és nyelvezetük. Meseszereplői szétzilálják azokat a fekete-fehér kategóriákat, amelyek mentén egyes felnőttek szeretnek gondolkodni. A Hét szív dobbanása című programnak éppen az volt a célja, hogy felelevenítse ezeket a meséket a felnőtteknek, hogy mindenki újragondolhassa őket. Engem Szalai Kriszta színésznő kért fel, de rajtam kívül több színész vett még részt az akcióban, aminek olyan nagy sikere volt, hogy úgy tűnik, folytatjuk a felolvasóesteket.
Miért szeretsz kiállni művészként fontos kérdésekben?
Hiszek abban, hogy az ember alapvetően azért jött a földre, hogy másokat segítsen. És tudom, hogy a művészettel át tudjuk formálni az olyan negatív tapasztalatokat is, mint mondjuk a családon belüli bántalmazás, olyan üzenetté, ami másoknak segítséget vagy reményt jelenthet. A Fuss című rövidfilmünk a családon belüli erőszakot mutatja be, ami sajnos elég korán megtalált. De az mindenért kárpótol, hogy a filmet számos fesztiválra meghívták, Amszterdamban befutók vagyunk a Legjobb Rövid Film díjáért, és sokan megköszönték, hogy reményt adtam nekik. Legutóbb az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékén tartott online konferencián vetítették, mert azt mondták, ez a film át tudja adni, mit érez egy bántalmazott.
Elindítottál egy önkéntesekből álló csoportot is, Anya NEM csak egy van névvel. Mi a célotok?
Kétéves volt a kisebbik lányom, amikor kórházba került, természetesen mentem vele én is. Ott ismertem meg Lajoskát, az akkor három hónapos kisbabát, akit az anyja hozott be és hagyott ott cumisüveg, tápszer, pelenka nélkül. Nem jelentkezett érte hetekig. A nővérek nem tudtak annyit foglalkozni vele, amennyit egy kisbaba igényel, ezért ott helyben szülőtársaimmal beosztottuk egymás között, ki mikor vigyáz Lajoskára. Később elbeszélgettem a főnővérrel, és rádöbbentem, hogy Lajoskából nem csak egy van. Valakiket örökre ott hagynak. Így jött létre az ANYA NEM CSAK EGY VAN csoport, aminek már csaknem 600 tagja van, olyan önkéntesekkel, akik vállalják, hogy ott teremnek a kórházban a baba mellett, ha szükség van rájuk.
Miért lettél színésznő?
Van egy gyönyörű nővérem, aki színésznő szeretett volna lenni, és elég sok próbára elkísértem. Közben jártam mese- és versmondó versenyekre, színdarabokban játszottam, mégis grafikusnak készültem egészen középiskoláig. Pont akkor talált meg egy nagyon fontos szerep. Bagossy László, a Pécsi Egyetemi Színpad rendezője felkért Brecht Koldusoperájának egyik főszerepére. 18 éves voltam, és egy alkoholista öregasszonyt, Peacocknét kellett eljátszanom. Nem tudom, mit látott meg bennem Bagossy, de azt tudom, hogy életmentő volt számomra. Egyrészt odaragasztott a pályára, másrészt az összes otthonról hozott trauma, ami apám kapcsán az alkoholhoz volt köthető, ott felrobbant, és átéltem, hogy a színház gyógyít. Sőt, a színház azt is megadta, amire már kislány korom óta vágytam: végtelen másik világot, végtelen karakterekkel, szerepekkel, jellemekkel.
Nyolc éve aztán létrehoztad saját társulatodat FeR Produkció néven.
Az egész az ÚjReneszánsz Színházzal és Trömböczky Péterrel indult. Anno felkértek bennünket, hogy angolul csináljunk egy interaktív, krimi jellegű előadást, és annyira beleszerettünk ebbe a műfajba, hogy ebből alakult ki a saját társulatunk. Ma már egyedül viszem a csapatot FeR névvel, és hatalmas elismeréssel a csapat tagjai iránt. Az interaktív színházban az a kihívás, hogy benne kell maradnod a szerepedben, miközben belevonjuk azokat a nézőket a játékba, akiknek van erre hajlandóságuk. Nem lehet sémákból dolgozni, minden pillanatban nagyon erős jelenlétet kíván.
Mi van veletek most, a járvány idején?
Negyvenhárom színészből áll a csapahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, akik persze máshol is dolgoznak, de alólunk teljesen kikopott a rendezvényipar. Március óta összesen két fellépésünk volt. A virtuális tér adta lehetőségekkel próbálkozunk, de ez nehéz. Mindenesetre azt elborzadva láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, ahogy próbálják kivéreztetni a színházakat, a koncerteket, a mozikat és úgy általában a kultúrát. Azt gondolom, a kultúrától válik az ember nagybetűs emberré.
Említetted a nagylányodat, aki sportol, a kisebbikről pedig úgy tudom, nagyszerűen szaval. Mi lesz, ha ő is a színészi hivatást választja?
A nagyobbik „biztonságban” van: fizikusnak készül és akrobatikus tornász a Fradiban, korábban az ÉTC-ben volt, itt Érden. Mérhetetlenül büszke vagyok rá. A kisebbik, nos igen… Mikor valaki megtudja, hogy színésznő vagyok, általában megkérdezi, volt-e nekem is Me Too-s tapasztalahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg. Volt. Több is. Az egyik miatt döntöttem úgy húszévesen, hogy inkább otthagyom az egyik vidéki színházat. A lányokat is féltem ettől a világtól, mint a legtöbb anya. De az nem segít, ha burokban nevelem őket. Ehelyett próbálom őket felvértezni mindennel, amivel képessé válhatnak majd felnőttként megvédeni magukat.
Mi a véleményed a Színház- és Filmművészeti Egyetem hosszú hetekig tartó blokádjáról?
Az SZFE története csodálatosan mutatja, egy tollvonás elég, hogy ma már bármilyen szaktudást helyettesíteni lehessen bólogató inkompetenciával, nemcsak a kultúrában, de akár az egészségügyben, az oktatásban, és még folytathatnám. Számomra az SZFE-s diákok arra hívják fel a figyelmet, hogy baj van a szellemi szabadsággal, a szakmaisággal és a hozzáértéssel, mert eljutottunk arra a pontra, ahol ez nem számít.
Hogy érzed magad Érden?
Tíz éve kerültem ide. Pécsi vagyok, Etyeken is éltem, és be kell vallanom, Érd nem volt első látásra szerelem. Idővel azonban beleszerettem a Duna-partba, a most megnyílt Városliget pedig a kislányomnak és nekem is maga a Kánaán. Közben találtam magamnak szellemi közeget is, az enyémhez hasonló gondolkodású, inspirációjú embereket. Úgyhogy most már igen, otthon érzem magam Érden.
