22_03_29_erdmost_nincskep

„Óriási teljesítmény volt, amit az elmúlt egy-másfél évben a csapattagok mutattak”

22_03_29_erdmost_nincskep

„Óriási teljesítmény volt, amit az elmúlt egy-másfél évben a csapattagok mutattak”

A Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény dolgozói érdemelték ki az idei Érd Egészségügyéért Díjat, melyet az intézmény nevében Fodor Károlyné főnővér vehetett át Csőzik László polgármestertől az augusztus 20-i városi ünnepségen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érd Egészségügyéért Díjról ide kattintva olvashat részleteket!

Bárány Zsolt, a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában beszélt a díj hátteréről.

„Nem volt könnyű időszak, de borzasztóan jó érzés, hogy az ember főnökei ilyen jó véleményen vannak a tevékenységéről. Óriási teljesítmény volt, amit az elmúlt egy-másfél évben a csapattagok mutattak”

– fogalmazott Bárány Zsolt, kitérve rá, a rendelő dolgozói még 2020 márciusában papírlepedőből, befőttesgumiból és tűzőgépből készítettek többezer maszkot, de beléptetőkaput is telepítettek, amelyet el is neveztek, de a legtöbb szavazatot kapó javaslatot végül nem írták ki. Hogy miért, azt a főigazgató elmondja az interjúban!

Bárány Zsolt arról is beszélt, hogy a pandémia alatt minden látogatónál a legnagyobb óvatossággal kellett eljárniuk és előfordult, hogy találtak covidos beteget, akit természetesen azonnal elkülönítettek, a kollégák pedig szkafanderbe öltőztek.

A dr. Romics László Egészségügyi Intézménynek gondot jelentett, hogy több dolgozót is kirendeltek a Szent Imre Kórházba, rajtuk pedig nagy volt a teher. Ezzel kapcsolatban Bárány Zsolt megemlítette, a Romicsban a halál nem mindennapos dolog.

„A lányok, akik elmentek a Szent Imre Kórházba, mind covid-osztályra kerültek, sőt, ketten közülük a covid-intenzívre. Az egyik gyógytornász lány, akit kirendeltek, csak annyit mondott, bármilyen munkát megcsinál, csak a halállal ne kelljen találkoznia. Az első este csomagolt be egy hullazsákba egy idős nénit. Onnantól kezdve ő hihetetlenül nagy pszichés terhet visz. Azt beszéltük meg, amikor visszajönnek és akinek szüksége van rá, lelki gondozónk foglalkozik velük”

– húzta alá a főigazgató.

Bárány Zsolt beszélt arról is, hogy az egészségügyben dolgozóknak szeptember 1-ig kötelező beoltatniuk magukat. Ezzel kapcsolatban kifejtette, az intézmény dolgozóinak nagy része már kapott oltást.

„Az a helyzet, hogy aki szeptember 1-ig nem oltatja be magát, annak el kell hagynia az egészségügyet”

– emelte ki Bárány Zsolt, kitérve rá, a közel 220 dolgozójuk közül maximum egy-kettőt veszítenek el emiatt.

„Aki az egészségügyben úgy gondolja, hogy nem kell beoltassa magát, annak semmi helye az egészségügyben”

– húzta alá.

A főigazgató beszélt arról is, hogy az egészségügyi intézményekben valószínűleg még sokáig maszkot kell hordani, de úgy véli, a közeljövőben más zárt terekben is ismét kötelezővé teszik a maszkviselést.

Megjegyezte, a virológusok szerint a negyedik hullám nem fogja úgy leterheli az egészségügyet, mint az első három.

„Ez azért jó hír mindenkinek, mert ez azt jelenti, hogy a „rendes” betegeket ugyanolyan rendszerben tudjuk ellátni, mintha nem is lenne koronavírus-járvány” – fogalmazott Bárány Zsolt.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email